Az agárfuttatás története és néhány ismertető adat

Az agárfuttatás története és néhány ismertető adat

Az agarak eredete titokzatos s az idők homályába vész. Úgy vélik, hogy az agarak voltak az első vadászkutyák. Az agarat tehát legalább hatezer éve ismerik és használják nyúlvadászatra.

Az európai sztyeppeken az embernek “dolgozó” vadászkutyák lehettek a mai agarak ősei. Ez természetesen nem feltétlenül azt jelenti, hogy az agár a legrégebbi kutyafajta. Hozzávetőleg tízezer évre becsülhető az az időszak, amikor már valóban beszélhetünk az agarakról. A legrégibb ilyen lelet Európából a Majna menti Frankfurtból származik, s kora körülbelül 10-11 ezer évre tehető. A gyors észak-afrikai agár hatezer évvel ezelőtt már ott vadászott gazdájával Egyiptomban.

Az agarat tehát legalább hatezer éve ismerik és használják őz-, gazella- farkas- és nyúlvadászatra. Az agárfuttatás bevezetése azonban – mind a római, mind a görög világban – a kelták érdeme.

Az agárverseny alapvetően abban különbözik a vadászattól, hogy míg a vadászat lényege a préda megölése, a futtatásnál ennek csak másodlagos szerep jut. Itt főként az erő, a kitartás, a gyorsaság összemérése a cél a versenyző állatok között. Arrianus, a második században élt római író, aki agárfuttatási versenyszabályok kidolgozásával is foglalkozott, megemlíti, hogy az agarak tulajdonosai kifejezetten örültek annak, hogyha a nyúl megmenekült. A kelták, a rómaiak és görögök egyébként a “vertagri” néven ismert agárfajtát használták a versenyeken. Felderítőket és hajtókat küldtek ki a nyúl felriasztására, majd egyszerre két kutyát engedtek a nyomába. A versenyző agarakat gyorsaságuk, forduláskészségük (a nyúl vargabetűjének követése) és adott esetben a préda elejtése szerint bírálták el.

Az agárverseny sztárja az angol agár (greyhound). Igazi vágtázó – verseny közben óránként 60 kilométeres sebességgel száguld. Megjelenése kecses, karcsú, ugyanakkor ruganyos, izmos. Állítólag a keresztes hadjáratok idején került Európába, ahol hamarosan népszerű lett. Jó természetét (hűséges, engedelmes, de csakis a tulajdonosának fogad szót), kiváló tulajdonságait (erő, gyorsaság, kitartás) hosszú évszázadokon át egészen a mai napig sikerült fenntartani.

Agárfuttatás az USA- ban

Az Egyesült Államokban az agárversenyeket a Nemzeti Verseny Szövetség irányítja. Évente több mint 40 ezer agarat jegyeznek! Amerikában egyébként 1895 óta rendeznek Waterloo Kupa versenyeket. Őszi és tavaszi futtatásokat tartanak, amelyeken nyolc nap leforgása alatt 450-700 kutya vesz részt. Texasban is négy hivatalos versenynapot rendeznek évente.

Amerikában a futtatás 300-450 méter hosszú és 150-200 méter széles bekerített pályán zajlik. A pálya egyik végén vannak az elkerített vagy bokszokba zárt nyulak. A futtató legvégén menekülő kibúvók találhatók, amelyek a biztonságot, sőt az életet jelenthetik a nagy fülű csalétkek számára. A pályára egy nyulat engednek, és az 30 méter előnyt kap. A bírák tornyokból vagy lóhátról figyelik az eseményeket.

A versenyt állami vagy helyi törvények szabályozzák. A legtöbb állami szabályozó azonban a szervezeti egységet, az agárverseny pénzügyi vonatkozásait szabályozza, míg az állatok jóléte a tulajdonosok és az oktatók a felelőssége. Minden pálya szabhat saját szabályokat, alapelveket és eljárásokat, és foglalkoztatniuk kell egy állatorvost, aki megvizsgálja a kutyákat a verseny előtt, és aki szintén felelős a védőoltásokért, kezelésekért és gyógyszerekért.

Jelenleg 39 kutyás versenyszám van az Egyesült Államok 13 államában, melyek: Alabama, Arizona, Arkansas, California, Colorado, Florida, Iowa, Kansas, Massachusetts, New Hampshire, Texas, West Virginia és Wisconsin. Mivel az 1990-es jogszabály lehetővé tette, hogy fogadó terminálok, játékgépek is müködhessenek a pályákon, jelentős győzelmet jelentett a pénzügyi nehézségekkel küzdő verseny iparágnak; és hatalmas problémát az állatok jogaiért küzdő aktivisták számára. Az államok, melyek kaszinó-típusú játékokat is kínálnak az agárversenyek mellett: Alabama, Arkansas, Florida, Iowa, Rhode Island és West Virginia. Világos, hogy ez a kezdetét jelentette a verseny iparág, és a tenyésztők revitalizációjának. Más államok versenypályái továbbra is lobbiznak olyan jogszabályok miatt, amelyek lehetővé teszik számukra, a sportfogadási műveleteik bővítését.

Az agárverseny elsősorban egy üzlet, és egy átlagos versenypálya 1000 kutyát foglalkoztat, amelyeket folyamatosan cserélni kell a kutyák esetleges sérülései, az életkoruk vagy a gyenge teljesítményük miatt. Az agárfuttatás tulajdonképpen egy keresletet – kínálat által meghatározott üzlet.

Az állatvédő aktivisták szerint, az agárfuttatás és az ehez kapcsolodó iparág nyereséges az embereknek, de az állatok rovására. A sportág számára fölösleges tenyészetet gyakran kegyetlen módszerekkel pusztítják el, kegyetlenek a feltételek, amelyek között a kutyák kénytelenek élni, és csaliállatokat is (bár nem engedélyezett, de nehéz a törvényeket érvényesíteni) használnak a kutyák edzésére.

A Nemzeti Agárfuttató Egyesület székhelye Abilene, Kansas és hivatalos adatbázisában megtalálható az összes versenyzésre tartott agárkutya az Egyesült Államokból és Mexikóból. Nyilvántartást vezetnek minden kölyökkutyáról, és a vérvonalukról.

Az USA- ban több mint 700 agár tenyésztő telep és kennel müködik. Minden agár tenyésztőnek, 10 napon belül jelenteni kell a szaporulatot és egy alom regisztrációs számot kap. Innentől kezdve minden születendő kiskutya élete végig van követve.

Szólj hozzá!