Budapest lesz 2017 ATP és WTA házigazdája

budapest-2017-ATP

A magyar szövetség (MTSZ) sajtótájékoztatóján Szűcs Lajos elnök közölte, a bukaresti viadalt váltó férfi versenyt a margitszigeti központban, a női viadalt a Syma Csarnokban rendezik.

A Margitszigeten található néhai Dózsa-stadion jelenleg romos, ám Szűcs Lajos azt mondta, a kormányhatározat megszületett a felújításról, és tavaszig átadják a modernné varázsolt létesítményt.

Richter Attila főtitkár emlékeztetett rá, hogy Magyarországon sosem volt ATP-torna, 2013 óta pedig a női elit sem látogatott el a fővárosba. Akkor 13 év után költözött el a verseny a Római-partról Bukarestbe.

Az már korábban biztossá vált, hogy 2017-ben ATP versenyt rendezhet hazánk, most pedig az is bizonyossá vált, hogy a WTA Tour is visszatér Budapestre.

A római parti torna Bukarestbe költözése után ITF Pro Circuit versenyekkel próbálták meg pótolni a hiányt, jövőre azonban már WTA verseny is lesz.

Az Aria Hotelben megrendezett sajtótájékoztatón Dr. Szűcs Lajos, az MTSZ elnöke bejelentette, hogy a tárgylások sikeresek voltak és a riói WTA torna liszenszét sikerült megszerezni. A dolog azért is volt nehéz, mert nem csak földrészt kellett váltania a versenynek, de borítást és fedettséget is. Míg a brazil torna szabadtéri salakon volt, addig a budapesti fedett kemény pályán lesz.

A SYMA csarnokban az utóbbi években is volt tenisz, a Fed Kupát rendeztük a zuglói létesítményben, a népszerű csarnok így jövőre sem marad tenisz nélkül, ott drukkolhatunk majd Babos Timinek és a többi magyarnak és reményeik szerint pár TOP10-es játékosnak is.

A férfi verseny jogtulajdonosa, Ion Tiriac román üzletember és korábbi Dk-játékos úgy döntött, hogy áthozza a tornát Bukarestből. A magyar fővárost nagyon szereti, valamikor lakott is itt, 1965-ben pedig Budapesten nyert Universiadét” – közölte a főtitkár, hozzátéve, a párosban Roland Garros-bajnok Tiriac a napokban kilátogatott a margitszigeti pályára, és még úgy is tetszett neki a fejlesztés előtt álló létesítmény, hogy jelenleg térdig ér a gaz benne. 

Az ATP-torna főpróbája idén egy 64 ezer euró összdíjazású challanger-verseny lesz október 24. és 30. között a Syma Csarnokban, ahol többek között Fucsovics Márton is pályára lép majd.

Szólj hozzá!