Háromgyerekes édesanyaként is lehet maratont futni, sőt!

Háromgyerekes édesanyaként is lehet maratont futni, sőt!

A 38 éves Hajdú Katalin teljesítménye egészen elképesztő volt

Ha egy átlagembernek a maratoni futás jut az eszébe, akkor egyből az ugrik be róla, hogy abban az esetben szinte lehetetlen lefutni egy ilyen hosszú távot, ha nem tökéletesen optimálisak a felkészülési időszak körülményei. Hogy ez a feltételezés nem minden esetben állja meg a helyet, annak ékes példája néhány olyan, a Budapest-maratont sikeresen teljesítő amatőr sportoló esete, akiknek a felkészülése a versenyre mindennek volt nevezhető, csak éppen ideálisak nem.

Ezek a nem mindennapi lelki adottságokkal rendelkező emberek olyan teljesítménnyel rukkoltak elő a Budapest-maraton versenyen, ami példamutató lehet sokunk számára, és minden tekintetben „megsüvegelendő”. Az egyik ilyen fantasztikus lelki erőről tanúbizonyságot tevő sportoló Hajdú Katalin volt, aki közel a 40. életévéhez három gyermekes édesanyaként vállalat be a versennyel járó nehézségeket, és a sikeres teljesítéséhez szükséges hosszú felkészülési időszak minden kihívását.

Hajdú Katalin beszámolt arról is, hogy az ismeretségi körében voltak olyanok, akik egy az egyben őrültségnek gondolták azt, hogy három gyerkőccel, munka mellett egyáltalán bele mer vágni a Budapest-maraton lefutása „projektbe”. Ő ennek ellenére mindent megtett a siker érdekében, és kőkeményen edzett, hogy a verseny végén elégedetten mondhassa el: igen, MEGCSINÁLTAM!

Persze azért voltak mások is akik felették a pontot az „I”-re!

A verseny résztvevői között akadtak jó páran olyanok is, akik életükben először vettek részt egy ilyen volumenű eseményen. Ott volt többek között a 66 éves Szaniszló József úr is, aki a felesége társaságában vett részt a megmérettetésen. Sajnálatos módon Józsefnek a 35. km-nél fel kellett adnia a versenyt, mivel többször is begörcsölt a megerőltetés hatására a talpa, így végül nem sikerült beérni a célba. Ezzel szemben a feleség Ildikó, aki már betöltötte az 55. életévét sikerrel vette az akadályt és végül, ha nehezen is, de teljesítette a távot.

Annak ellenére, hogy a versenyt relatíve ideális körülmények között, 20 fokos levegő hőmérséklet mellett rendezték meg, jó páran rosszul lettek, de szerencsére a kiváló szervezésnek köszönhetően nagyobb baj azért nem történt. A célszalagot elsőként Józsa Gábor szakította át, aki parádésnak mondható 2 óra 20 perces idővel futatta le a 42 km-t.

Szólj hozzá!