Izgalmas fejlemények az NB1 átigazolási piacán

Fejlemények az NB1 átigazolási piacán

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a korábbi évekre jellemző átigazolási trend idén végre megszakad, aminek köszönhetően olyan értékes, képzett játékosokkal gazdagodhat a magyar labdarúgás élvonala, akik révén jelentős mértékben javítani lehet a hazai meccsek színvonalán.

Profi játékosok európai topligákból?

Bár ez első blikkre talán kissé hihetetlennek tűnik, viszont a tények ismeretében most már biztosan kijelenthető, hogy több olyan tehetséges fiatal játékost sikerült leigazolnia néhány az NB1-ben vitézkedő csapatunknak, akik külföldi topligákban szereplő klubokban rúgták eddig a bőrt, de ami a legfontosabb: kimondottan jól!

Akikre feltétlenül érdemes lesz tavasszal odafigyelni

A Fradi drukkerei nyugodtan pezsgőt is bonthatnának Paunoch Péter, a Center Sport menedzseriroda tulajdonosának tiszteletére, ugyanis a cégnek köszönhetően Janek Sternberg (24), aki a Werder Bremen csapatát erősítette, és 25 élvonalbeli meccsen szerepelt, idén tavasztól az FTC színeiben fog pályára lépni. A bosnyák származású Haris Handzics (26), aki amellett, hogy bosnyák válogatott labdarugó és idáig a horvát listavezető Rijeka csapatában játszott meghatározó szerepet, Debrecenben alkothat maradandót a zöld gyepen. Természetesen nem feledkezhetünk meg Amadou Moutariról (23) sem, akit a magyar bajnokcsapatnak az orosz élvonalban játszó Anzsitól sikerült megszereznie és rögtön az első meccsén góllal mutatkozott be. A sort folytathatnánk a Dinamo Zagreb csapatától leszerződtetett horvát csatárral, vagy akár az FC Portótól kölcsönvett Szuk Hjun Dzsunnal (25) is, aki a DVSC színeiben mutathatja be átlagon felüli képességeit.

Új tavasz új remények

A hazai élvonali meccseinek színvonala – néhány kivételtől eltekintve -, finoman szólva is hagy némi kívánnivalót maga után, amit mi sem példáz jobban, mint az európai ligák mérkőzéseihez képest rendkívül alacsony nézőszám. A magyar labdarúgósport minden egyes szereplőjének közös érdeke, hogy ezen a szomorú statisztikán mielőbb változtassanak, amihez jelentős mértékben hozzájárulhat, ha az élvonalbeli klubok, külföldi topligákból igazolnak le fiatal tehetségeket. Hogy mit hoz majd számunkra a tavaszi szezon, nehéz lenne előre megjósolni, viszont jó látni, hogy hazánkban is vannak olyanok, akik komoly erőfeszítéseket tesznek az NB1 színvonalának növelése érdekében.

Szólj hozzá!