Sir Bradley Wiggins kiemelte, hogy a harmadik Dubai Túrán több sztár jelenléte várható

Sir Bradley Wiggins kiemelte, hogy a harmadik Dubai Túrán több sztár jelenléte várható

A nyitó szakasz először fog magába foglalni egy megállást Fujairahban.Wiggins, 35, az Emiratusokban fog debütálni saját csapatával, a Wiggins Team- el. A jövő évi verseny február 03-06 között lesz megrendezve, 671km- négy szakaszból álló kombinált távolsággal és ezzel ez lesz a leghosszabb verseny a rendezvény történetében.

“Nagyon izgatott vagyok, hogy csapatommal versenyezhetek a 2016 Dubai Tour“- on olvasták fel Wiggins nyilatkozatát a vasárnapi sajtótájékoztatón. A Jumeirah Mina A’Salam- ban tartott rendezvényen mutatták be a mezeket és a 2016-os verseny útvonalát.

“Ez egy izgalmas esemény, és már nagyon várjuk, hogy versenyezhessünk a világ legjobb csapatai ellen.” A szervezők azt is elárulták, a négy napos verseny időpontja úgy van beállítva, hogy a 2014 győztes Taylor Phinney és 2015- ös bajnok Mark Cavendish ismét versenyezhessen a dicsőségért.

A páros része lehetne egy sztárokkal teletűzdelt pelotonnak, Lorenzo Giorgettivel, az RCS Sport and Events JLT vezérigazgatója meghívót küldött ki egy sor elit sprinternek, köztük az UCI Road világbajnokság győztes Peter Sagan-nak is.

Azt mondta: “Hivatalosan tudjuk, hogy az összes top sprinter hajlandó idejönni. Sagan, (Fabian) Cancellara, sokan-sokan közülük hajlandók jönni. Nem tudjuk megmondani, hivatalosan hányan fognak nevezni. Azt mondjuk, hogy már felkértük őket, és mi jó kapcsolatokat ápolunk a a csapatokkal. A versenyzők szeretik a Dubai versenyt és élvezzik, ahogyan kezeljük őket, mint a különleges vendégeket a szállás és a szolgáltatások szempontjából. minden résztvevő nagyon elégedett ezen a versenyen.”

A 2016. évad kezdő szakasza egy 179km-es, parttól-partig szakasz, amely a Dubai Marine International Club (DIMC) előtt kezdődik és a Fujairah- nál végződik. Az útvonal áthalad Dubai, Sharjah, Ras Al Khamiah és Fujairah- on, figyelemre méltó a hosszú egyenes a “Silicon Oasis’- ban és a Hadzsar hegység által nyújtott enyhe dombok sorozatán.

A 188km-es “Nakheel Stage” szakasz a DIMC és a híres Palm Jumeirah között lesz, a 172km- es teszt “Westin Stage” szakasz befejező része a Hatta Dam kapaszkodóját is magába foglalja.

Az utolsó 132km-es “Burj Stage” Dubai leghíresebb látványosságai között fogja végigvezetni a versenyzőket, kezdve a Meydan lóversenypályától egészen a Burj Khalifa – a világ legmagasabb épülete előtti sprintig.

Dubai Sport Tanácsának főtitkára, H.E. Saeed Harab dicsérte a Tour szerepét a város népszerüsitésében szerte a világon. Azt mondta: “Nem vagyunk érdekeltek egyszeri események szervezésében, hanem rendszeres, évenkénti találkozókat szeretnénk, és a Dubai túra része ennek az elképzelésnek. Hála a bringásoknak, be fogjuk tudni mutatni ezen gyönyörű területeket az egész világnak.”

Mint korábban, a kék mezt az általános győztes vogja viselni és a pirossat pedig a leggyorsabb sprinter, aki vezeti a pontozásos tabellát.

Az Egyesült Arab Emírségek zászlójával díszített trikót a legtöbb szakaszgyőzelmet nyerő sportolók fogják bemutatni, a fehér trikót pedig a legfiatalabb versenyző.

Szólj hozzá!