Tizenegy év után végre kijutott a magyar U17-es csapat az Eb-re

U17-es csapat az Eb

Bár a magyar U17-es csapat a mérkőzés során nem mutatott kiemelkedő teljesítményt, akaratból, motiváltságból és küzdeni tudásból azért színjelesre vizsgáztak a fiúk. Egy percig sem adták fel a küzdelmet, aminek legvégül meg is lett az eredménye. A mieink a meccs hajrájában egy utolsó parádés támadást vezettek, aminek a végén Szoboszlai Dominik 22 méterről bombázott a norvég kapuba, beállítva ezzel az Eb kijutás biztosító 0:1-es végeredményt.

Óriási küzdelem, meddő mezőnyfölény

A mérkőzés előtt is tudni lehetett, hogy nem lesz egyszerű feltörni a jól összerakott norvég védelmet, de azt senki sem gondolta volna, hogy szinte szó szerint áttörhetetlen falat alkotnak majd a vikingek ifjú leszármazottai a 16-osuk előtt. A mieink csak elég nehezen vették fel a mérkőzés ritmusát, viszont ezt követően már érzékelhető mezőnyfölénybe kerültünk. A norvégok az első félidő derekától gyakorlatilag csak asszisztáltak a magyar csapat játékához, ami sajnos nem ment zökkenőmentesen mert az utolsó passzok, beadások rendre nem jöttek össze. A pályán kemény küzdelem zajlott, az ellenfelek nem kímélték egymást, de szerencsére azért durva szabálytalanságokra nem került sor. A félidő végén a norvégok vezettek néhány támadást ugyan, de Fortuna a magyar csapatnak drukkolhatott, mert végül is nem sikerült mattolniuk a védelmünket.

Hit + Akarat + Szerencse = Győzelem!

A második félidőben is nagyjából ugyanazt mutatta a meccs képe, mint az elsőben azzal a különbséggel, hogy a mieink feje felett egyre inkább ott lebegett Damoklész kardja, ugyanis a másik csoportmeccs eredmény számunkra kedvezőtlenül alakult: Oroszország gól nélküli döntetlennel végzett Izraellel. A meccs hajrájára ráadásul a norvégok magukra találtak és csak a szerencsén, no meg persze Ásványi elképesztő bravúrjain múlott, hogy nem szerezték meg a vezetést. Szerencsére U17-es fiaink nem adták fel a reményt, és az akaratukról valamint a hihetetlen küzdeni tudásukból ismét tanúbizonyságot téve egy utolsó rohamra indultak a norvég védelem ellen. Bár mindenki beívelésre számított, Kovács egy váratlan megoldással Szoboszlai Dominiknek passzolta vissza a labdád, aki a lehető legegyszerűbb megoldást választva egyből kapura küldte a bőrt, ami a jobb felső sarokban kötött ki. Ezzel a góllal végleg eldőlt, hogy a magyar U17-es csapat 11 év után végre-valahára ismét ott lesz az Eb-n, és az már csak a hab a tortán, hogy csoportelsőként jutott ki a kontinens viadalra.

Szólj hozzá!