Új Sportok az Olimpiai Játékokon

Új Sportok az Olimpiai Játékokon

A golfot és a hétfős rögbit is felvette 2016-tól a nyári ötkarikás játékok programjába a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), melynek kongresszusa pénteken döntött erről Koppenhágában.

Mindkét sportág visszatérőnek számít, igaz a golf és a rögbi is nagyon régen, előbbi 1900-ban és 1904-ben, utóbbi pedig 1900-tól 1924-ig volt olimpiai sportág. A kongresszus döntése alapján a riói lesz az első olimpia, melyen ebben a két sportágban is osztanak érmeket, s az is biztos, hogy a 2016-os mellett a 2020-as olimpián is még műsoron lesznek. A 2012-es londoni ötkarikás eseményen 26, 2016-tól azonban a pekingihez hasonlóan ismét 28 sportág szerepel majd a játékokon.

“Idővel majd megbizonyosodhatnak róla, hogy most nagyon okos döntést hoztak ” – mondta a tagságnak Jacques Rogge NOB-elnök, miután kiderült, hogy a golf felvételét 63-an támogatták 27 szavazó ellenében, a rögbit pedig 81-en 8 ellenszavazat mellett. A NOB pénteken újraválasztott vezetője mindkét sportágat teljes mellszélességgel támogatta, sőt, volt rögbijátékosként a hétfős rögbi felvételéért személyes kampányt is folytatott, így az eredmény személyes diadalaként is értékelhető.

A szavazatok alapján látható, hogy a golf osztotta meg inkább a tagokat, így valószínűleg nagy segítséget jelentett a nemzetközi szövetség (IGF) számára, hogy prezentációja során olyan sztárok videóüzeneteit tudta lejátszani a voksolásra jogosultaknak, mint Tiger Woodsét, a világ leggazdagabb sportolójáét. “Óriási megbecsülést jelentene minden golfozó számára, ha sportágunk az olimpián is szerepelhetne” – üzente többek között a világ első számú játékosa.

A szavazás előtt ugyanakkor volt olyan a NOB-tag, aki kifejezetten ellenezte ezt a fajta bővítést: a kanadai Dick Pound hangoztatta, hogy mind a hét felvételt kérő sportágról (a golf és a rögbi mellett a karate, a fallabda, a baseball, a softball és a görkorcsolya) elöbb szavazni kellett volna, s tiltakozott, amiért a NOB végrehajtó bizottsága még augusztusban két kandidálóra szűkítette a listát.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Buenos Aires-i ülésén Jacques Rogge, a NOB elnöke bejelentette: a birkózás marad az ötkarikás programban a kiválasztásra javasolt három sportág közül. A 49 szavazatot kapó birkózás – mely 1900 kivételével mindig is az olimpiai program része volt – a baseball/softballt (24) és a fallabdát (22) előzte meg.

A NOB ezt megelőzően meghatározta a Tokiónak ítélt, 2020-as olimpiai játékok „magsportágainak” (azaz a fix helyet kapó sportágaknak) a névsorát, mely a következő: atlétika, evezés, tollaslabda, kosárlabda, ökölvívás, kajak-kenu, kerékpár, lovassportok, vívás, labdarúgás, tornasportok, súlyemelés, kézilabda, gyeplabda, cselgáncs, vizes sportok, öttusa, tékvandó, tenisz, asztalitenisz, sportlövészet, íjászat, triatlon, vitorlázás és röplabda. A fentiekhez kellett titkos, elektronikus szavazással megválasztani a huszonhatodik csatlakozót: ez végül a birkózás lett, nem is kis fölénnyel. Az első körben megkapott abszolút többség biztosította is a sportág közvetlen ötkarikás jövőjét.

Korábban Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózó-szövetség (FILA) elnöke azt mondta, ez a vasárnap a sportág háromezer éves történetének legfontosabb napja. A döntéssel a programba visszahelyezett sportág 2020-as és 2024-es részvétele biztosított.

A fallabda olimpiai szempontból új sportágként jelentkezett, férfi és női tornát szeretett volna a játékokon, mindkettőben 32 versenyzővel. A férfiak által játszott baseball 1992-ben, a nők által űzött softball pedig 1996-ban szerepelt először az olimpiai programban. A NOB 2005-ös döntése nyomán aztán mindkét sportág lekerült a 2012-es műsorról, majd 2009-ben külön-külön ismét pályáztak, de veszítettek a golffal és a hetes rögbivel szemben. Mostani pályázatuk két nyolccsapatos, hatnapos tornát tartalmazott.

Szólj hozzá!