Bronzérmet ért a magyar csapat remek teljesítménye a Cselgáncs Eb-n

Könnyen meglehet, hogy új idők köszöntenek be a korábban szebb napokat is látott hazai cselgáncs sportágban. Akinek esetleg nem rémlene, hazánk legjobbjai utoljára a 2009-es Eb-n állhattak fel a dobogóra aranyéremmel a nyakukban, de azóta valahogy minden világversenyen közbejött valami, így rendre szerényebb helyezésekkel kellett beérniük. Idén a srácok apait-anyait beleadva küzdöttek, ráadásul a szerencsével sem álltak hadilábon, aminek eredményeként büszkén emelhették a magasba a bronz színű medálokat az Eb végén.

Fantasztikus menetelés, elképesztő küzdeni tudás

Nyílván akadtak olyanok, akik a szerbek ellenei győzelem után úgy gondolták, hogy „itt a vége a történetnek”, de arra viszont mérget lehet venni, hogy a magyar dzsúdó válogatott tagjainak fejében egy percig sem fordult meg ez forgatókönyv. Ez már az első percben is látható volt, amikor Szabó Frigyes olyan elánnal esett neki az Eb bajnok Loic Korval-nak, hogy szinte izzott körülöttük a tatamin. A francia srác nem találta meg a magyar virtus ellenszerét, így végül vesztesen hagyta el a „harcteret”.

Csokonai László többször is olyan teljesítményt nyújtott, aminek láttán még a sportág nagy öregjei is elégedetten csettinthettek, mondván: így kell ezt csinálni kérem! Amikor Vér Gáborra került a sor, már érezni lehetett, hogy itt valami nagy dolog van készülőben, ami aztán rövid időn belül valóra is vált, mivel a magyar sportoló az Eb első Kukolj után Axel Clereg-et is szó szerint padlóra küldte. A legszebb az egészben, hogy az utolsó mérkőzést a szervezők már meg sem tartották, hiszen annak az esetleges kimenetelétől függetlenül is megszerezte a bronzérmet hazánk válogatottja.

Vajon mi lehetett a siker receptje?

A látottak alapján úgy tűnik, hogy hazánk fiai sokkal jobb teljesítményre képesek, ha nem csupán önmagukért azaz egyéniben, hanem egymásért vagyis csapatban kell küzdeniük. Kétségtelen, hogy a magyar válogatott tagjai mindent megtettek az éremszerzés érdekében, ami viszont az ellenfélről már nem volt elmondható, ugyanis időként úgy tűnt, híjának vannak a győzelem eléréséhez szükséges motivációnak. Természetesen ez semmit nem von le a magyar srácok érdeméből, ami ráadásul kellő extra „löketet” adhat a további sikeres eredmények eléréséhez. Reméljük ez így lesz a jövőben, és legalább annyira fognak majd rettegni az ellenfelek a magyar dzsúdósoktól, mint amennyire a Honfoglalást követően egész Európa rettegett a kalandozó magyar lovascsapatok nyilaitól!