Medgyessy Dóra az év legjobbja a 3×3-as szakágban

3×3-as Európa-bajnoki cím után – a csehországi Eb előtt

Két, sőt inkább három minőségében is ünnepelték a múlt hét végi ünnepi kosaras gálán Medgyessy Dórát, a Cegléd immáron válogatott irányítóját. Amellett, hogy a sikerrel megvívott őszi selejtezőkön bemutatkozott a felnőtt női nemzeti csapatban, tagja, sőt vezéregyénisége volt a nyári 3×3-as Európa-bajnokságot nyert magyar válogatottnak, s őt választották a kontinensviadal legértékesebb játékosának (MVP).

Debreceni vagyok, egyértelműen ott kaptam meg az alapokat. Az élvonalban először Kecskeméten játszottam, majd Szekszárdra kerültem, utána Ceglédre, ezután következett az MTK, végül pedig visszakerültem Ceglédre, s innen lettem válogatott.

Abszolút, a szüleim kézilabdázók, méghozzá válogatott játékosok voltak. Édesapám Medgyessy Sándor kapus volt, édesanyám Medgyessyné Sáfi Márta is a válogatottságig vitte, sokszor láttam őket játszani.

Az iskolában, ahová kerültem, kosarazni és focizni lehetett, a kézilabda csak tíz éves kortól indult. Addig azonban teljesen megfertőzött a kosárlabda. Sikeres csapatunk volt sok versenyt, diákolimpiákat nyertük, és a sok sikerélmény miatt már eszembe sem jutott, hogy szüleim sportágára váltsak. Ők sem erőltették a kézilabdát, örömmel járták a kosármeccseimre.

A bő keretnek voltam tagja, valóban nem játszottam a válogatottban utánpótlás Európa-bajnokságokon. Akkoriban volt egy műtétem, ráadásul a nyolcvanhat-nyolcvanhetes korosztály nálunk borzasztó erős volt. Az én posztomon ott volt többek között Semsei Barbi, Czank Timi, Honti Kata, és ez a csapat U16-os Eb-n bronz, az U20-as Európa-bajnokságon pedig ezüstérmes lett, nehéz is lett volna bekerülni – nagyon örülök, hogy most bemutatkozhattam a válogatottban.

Nem volt könnyű, sőt mondhatom, a pályafutásom legnehezebb időszaka volt, már csak azért is, mert lényegében az akkori edzőm, Stevan Csupics tett igazán rendet a fejemben, azóta veszem igazán komolyan a kosárlabdát. Sok összetevője volt annak, hogy kiestünk, az igazolások nem úgy sikerültek, ahogy reméltük – nem úgy vágtunk annak a szezonnak, hogy a kiesés elkerüléséért fogunk játszani. Többen is mindent megtettünk a minél jobb szereplésért, mégsem sikerült. Megtörtént, már túljutottam rajta, ami nem volt könnyű, változtatni ezem utólag nem lehet. Maradhattam volna a Városmajorban a másodosztályban, de akkor úgy éreztem: váltanom, változtatnom kell. Így kerültem Ceglédre, s utólag kiderült: életem legjobb döntése volt, ráadásul szüleim is ott vannak szinte minden hazai meccsünkön.

Károlyi Andi, akivel még az MTK-ban dolgoztam együtt – ő volt a másodedző – kérdezte, lenne-e kedvem ebben az új játékban világbajnokságon játszani a magyar válogatottban. Volt, de akkor még annyira keveset tudtam róla, hogy a szabályokat is a vb helyszínére, Moszkvába repülve olvastam csak el. Tetszett a játék, de az a vb szereplés finoman fogalmazva nem volt túl sikeres. Ebben a szakágban is csak sok, kemény munkával lehet eredményt elérni. Attól kezdve minden nyáron együtt edzettünk, hétvégente pedig különböző tornákon vettünk részt. Mindennek eredményeként az évek során négyen – akik Bukarestben az idei Eb-n játszottunk – nagyon összeszoktunk a pályán, s a pályán kívül egyaránt, jórészt ennek volt köszönhető a bukaresti győzelem. Az, hogy én lettem az MVP, nekem csak hab a tortán, de az igazi öröm a csapat sikere volt, az, hogy Európa-bajnokoknak mondhatjuk magunkat.

Úgy érzem, egyértelműen pozitívan. Egyrészt az, hogy ott sikeresek voltunk, nagy önbizalmat adott, amelyet a Cegléd színeiben játszott meccseken is érzek, sőt e tekintetben próbálok a társaknak is segíteni. Másrészt a gyors, nagyfokú kreativitást igénylő támadójátékunkhoz kellenek hasonló erények, mint amelyek a 3×3-ban sikerekhez vezettek, úgyhogy nálam remekül kiegészíti egymást a két szakág.

Az őszi selejtezőkön a hagyományos szakágban is bemutatkoztál a válogatottban. Mit gondolsz, ezt minek köszönhetted?
– Van önbizalmam, megy a játék, s ez egyrészt – mint már említettem – a 3×3-as sikereknek, másrészt pedig annak köszönhető, hogy Cziczás László, az edzőm maximálisan megbízik bennem, gyakorlatilag szabad kezet ad a pályán, én pedig tudok élni vele.

És nagyon remélem, a soraiban Medgyessy Dórával. Nem tartozom a legfiatalabb korosztályhoz, úgy érzem, ez az első, s egyben utolsó esélyem, hogy Európa-bajnokságon szerepeljek a magyar válogatottban, s ezért mind a Ceglédben, mind pedig a válogatott felkészülése során mindent meg fogok tenni.

A bukaresti Eb- mint egy álom

Káprázatos teljesítménnyel aranyérmes lett a magyar női válogatott a romániai FIBA 3×3 Európa-bajnokságon. A Károlyi Andrea és Jakab Máté által felkészített együttes öt mérkőzést nyert meg, a házigazda románokat a csoportmeccsen, majd a döntőben is legyőzte. A bukaresti eseményt óriási érdeklődés kísérte, a vasárnapi helyosztókon több ezren szurkoltak az AFI Palace-ban.

“Mint egy álom, olyan volt az Európa-bajnokság – mondta Medgyessy, a »nagyválogatott« és az élvonalbeli Cegléd játékosa. – Azt beszéltük a lányokkal, ha most kezdődne a torna, mindent pontosan ugyanúgy csinálnánk. Hogy mi volt a csapatunk erőssége? Talán az, hogy nincs »lyuk« az együttesben. Miközben szinte minden riválisunknál akadt egy-egy gyengébb játékos, nálunk mindenki kiegyensúlyozottan teljesített. Mindig kis célokat tűztünk ki magunk elé, a soron következő mérkőzésre összpontosítottunk, és elhittük, hogy sikerülhet a győzelem. Nagyon büszkék vagyunk arra is, hogy a férfimezőny játékosai közül is rengetegen gratuláltak, kiemelve, hogy szépen kosaraztunk, jó volt nézni bennünket.”

A 3×3-as magyar női válogatottat jelenleg a világranglista harmadik helyén jegyzik, így ott lehet az októberi, kínai világbajnokságon. Noha a lányokra akkor már a klubjukban is temérdek feladat vár (hogy mást ne mondjunk, a torna MVP-je európai kupameccseket játszik a Cegléddel…), csak remélni lehet, hogy marad az „aranyos” Medgyessy, Ruják, Szabó, Theodoreán összeállítás.

Úgy néz ki, egy nagyon kemény az A csoport sorsolása: Cseh Köztársaság, Spanyolország és Ukrajna?

Ez igaz, hiszen minden ellenfél nagyon erős. De, azt hiszem, minden csapat, amelyik a döntőbe jutott nagyon erős, és joggal kerültek be. Minketaz “esélytelenebb” csapatok köze sorolnak, de bizakodó vagyok, es remélem, hogy tovább tudunk jutni. Azért készulunk, hogy adjunk magunkat egy esélyt, hogy elérjük ezt a célt.