2015 NBA bajnoka a Golden State Warriors

2015 NBA bajnoka a Golden State Warriors

A Golden State Warriors lett az NBA bajnoka, mivel a döntős párharc keddi hatodik mérkőzésén vendégként legyőzte a Cleveland Cavalierst, így 4-2-re nyerte a párharcot, s 40 év szünet után hódította el újra a trófeát. A Warriors 105-97-es végeredménnyel hozta a Clevelandben rendezett hatodik találkozót, így 4-2-es összesítéssel megnyerték a 2014/2015-ös bajnokságot. A döntő MVP-je Andre Iguodala lett, akit 11 szakíróból heten szavaztak meg erre az elismerésre (a maradék négy szavazat a döntőt elbukó LeBron Jamesre jött). Iguodala az alapszakasz egyetlen meccsén sem volt a kezdőcsapat tagja, ráadásul abból a tizenkét meccsből, amin idén legalább 15 pontot dobott, négy éppen a döntőben jött.

Az alapszakaszgyőztes oaklandi együttesben ezúttal a döntő legértékesebb játékosának választott Andre Iguodala, valamint Stephen Curry remekelt, ők egyformán 25 ponttal járultak hozzá a sikerhez. Draymond Green is alaposan kivette a részét a sikerből: tripla duplát ért el a vendégeknél (16 pont, 11 lepattanó, 10 gólpassz).

A sérült játékosai miatt is gyengélkedő Clevelandben ismét a csapat legnagyobb sztárja, LeBron James nyújtott kiemelkedő teljesítményt, 32 ponttal az együttes és a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett.

A Golden State legutóbb 1975-ben nyerte meg az NBA-t, edzője, a játékosként ötszörös bajnok Steve Kerr pedig 1982 – Pat Riley Los Angeles Lakersszel aratott sikere – óta az első olyan tréner, aki kezdő évében bajnok lett. A Cleveland korábban csak egyszer volt a bajnoki cím kapujában, 2007-ben, amikor szintén veszített a San Antonio Spurrsszel szemben. LeBron James hatodik döntős párharcában vett részt karrierje során, és negyedszer maradt alul aktuális csapatával.

Figyelemre méltó, ebben a szezonban, a döntő harmadik meccse előtt, Iguodala nem volt kezdőjátékos. A 31 éves játékos mégis megnyerte az NBA-döntő MVP- jét 7-4 arányú szavazáson LeBron James ellen, aki 4 szavazatott kapott a 11- ből.

Iguodala átlagosan 16,3 pontot, 5,8 lepattanót, 4,0 gólpasszt szerzett és 1,4 labdaszerzése volt. A láthatóan fáradt James teljesítménye a hatodik játékban: 32 pont, 18 lepattanó és 9 gólpassz. Ez volt az egyik legemlékezetesebb döntő a modern NBA történetében.

Nem volt egy rossz sorozat sem neki sem a csapatnak.

“Mindannyian csak nyerni akarunk” mondta Steve Kerr, a csapat új edzője a játékosoknak. “Ez a csapat csodálatos srácokból áll.”

“Ez igazán különleges. Ez a csapat egy különleges csoport. Attól kezdve, hogy elkezdtük a szezont ez az, amire gondoltunk, és sok kemény munkát tettünk bele, egészen az utolsó pillanatig. Ez az, amiről ez az egész játék szól. Sokáig fogunk erre emlékezni, “mondta Curry.

A Warriors az egyike az első három eredeti NBA csapatnak, amely továbbra is fennáll. Az első NBA-címet 1947-ben nyerte, majd 1956-ban ismételt. Dub City nem ünnepelhetett bajnokot 1975 óta, és a Cleveland fél évszázada tartó balszerencséje folytatódik.

A bukmékerek Cleveland csapatát hozták ki korai kedvencnek 9-4 a Golden State ellen, Oklahoma City Thunder ellen 5-1, a Los Angeles Clippers ellen 10-1 és a San Antonio Spurs és a Chicago Bulls ellen 12-1 arányban. James szabad játékos, de nem várható, hogy egy másik csapathoz igazol, miközben Kevin Love and Kyrie Irving, várhatóan felépülnek és visszatérnek a következő szezonban.

Szólj hozzá!