A Clippers a visszavágón is verte a Lakers csapatát (105-100)

football2

LOS ANGELES – A Clippersnek három játéka maradt, a rájátszás kezdetéig. Nem tudnak elég hamar odajutni.

“Szeretem ezt a gondolkodásmódot. Mindenki olyan „csináljuk meg” hangulatban van, mondta Doc Rivers edző. “Érdekes lesz látni, hogyan játszunk a következő három alkalommal.”

Blake Griffin és J.J. Redick 27 pontot szereztek fejenként, így a Clippers verte a Lakerst 105-100- re, kedd este.

Chris Paul 19 pontos volt, így már több mint 13.000 pontot szerzett karrierje során a Clippersnek, akik zsinorban négyszer, 12 mérkőzésből 11- et nyertek. A Lakers 48 órán belül, második alkalommal is győzött. 106-78 volt elöző párharcuk eredménye.

A Lakers meglódult a visszavágó elején, és még vezetett is négy ponttal, de miután a Clippers behozta hátrányát, többé már nem volt képes visszavenni a játék irányítását.

Jordan Clarkson szerzett 20 pontot, mind a mérkőzés elején. Tarik Black hozzátett még 16 pontot és Wesley Johnson 15-öt.

“Nem hiszem, hogy bármelyikünknek is nagyszerüen ment volna a játék, nagymértékben javult,” mondta aLakers edzője, Byron Scott.

DeAndre Jordan 17 lepattanót és Paul 10 lepattanót szereztek a Clippersnek, mielőtt a harmadik és negyedik negyedben kipontozódtak.

A Lakers értékesített egy technikai szabaddobást Ryan Kelly által, 17-11 állásnál, amely állás tartalmazta Jabari Brown, Johnson és Dwight Buycks 3 pontosait is.

Carlos Boozer felugrós kosara felhozta a Lakerst 89-88- ra, az utolsó 5 perc legszorosabb eredményét állítva be.

“Ma este jobban játszottunk, keményen versenyeztünk, csak kimaradt néhány lehetőség,” mondta Clarkson.

A Clippers megszerezte a hetedik egyenes győzelmét a Lakers ellen, 11 mérkőzést nyerve az utolsó 12- ből. Ez eddig a legsikeresebb szakasz a sorozat történetében.

“Mi folyamatosan üldöztük Pault és Redick -et,” mondta Jeremy Lin, aki 14 pontot szerzett. “Jól mozgatták a labdát is, agresszíven támadtak, és nagyon aktívak voltak.”

Redick megszerezte a negyedik 3-pontosát, majd értékesítette az általa kiharcolt szabaddobásokat. Griffin is bevágott egy szabaddobást, 97-88 vezetésnél 3 és fél percel a mérkőzés vége előtt.

Szólj hozzá!