A magyar válogatott Andorra ellen magabiztosan szerezte meg második vb selejtező győzelmét

A magyar válogatott Andorra ellen magabiztosan szerezte meg második vb selejtező győzelmét

Az első és a második félidőben is megváratták a szurkolókat a gólokkal, de végül mindkét játékrészben sikerült két-két gólt rúgni.

A magyar válogatott a mérkőzés előtt harmadik helyen állt a csoportjában, az éllovas Svájctól öt, a második Portugáliától két ponttal lemaradva, vagyis mindeképpen szükségünk volt a győzelemre, ha életben akartuk tartani kijutási esélyeinket. Már csak azért is fontos volt a kötelező győzelem behúzása, mert legközelebb pont az Eb-győztes portugálokkal játszunk majd.

Dzsudzsák Balázs az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn is kezdőként lépett pályára, ezzel már 86 válogatottbeli fellépésnél jár, így megelőzte Puskás Ferencet, az Aranycsapat kapitányát, és annak kapusával, Grosics Gyulával holtversenyben a hatodik helyen áll. Gera – aki a harmadik helyen áll az örökrangsorban – 96. alkalommal játszott a válogatottban.

Storck már 2017-re koncentrál

Bernd Storck szövetségi kapitány a meccs után úgy értékelt, hogy az első félidő elején csapata nehezen találta saját játékát, mivel az andorraiak nagyon fegyelmezetten, kompaktan védekeztek. Mint elmondta, a második félidő elejétől kezdve arra hajtottak, hogy hibára késztessék az ellenfelet, és hogy minél több helyzetet alakítsanak ki.

A szünetben azt mondta játékosainak, hogy a harmadik gól megszerzése kulcsfontosságú lesz, a negyedik gól pedig gyakorlatilag megkoronázta csapatának vasárnap esti produkcióját. Storck szerint a Feröer-szigetek elleni 0-0 ellenére összességében elégedettek lehetünk a selejtezőbeli teljesítményünkkel.

Jövőre tovább kell fejlődnie a válogatottnak, jó lenne, ha játékosai minél többet játszanának klubjaikban – válaszolta arra a kérdésre, hogy mit vár 2017-től. Győzelmével ideiglenesen a tabella második helyére került a magyar válogatott, a 12 pontos Svájc mögött 7 ponttal következünk négy mérkőzés után. Az egy meccsel egyelőre kevesebbet játszó Portugália jelenleg 6 ponttal áll a harmadik pozícióban, Feröer-szigetek 4 pontjával a negyedik, az este a portugálok ellen mérkőző Lettországnak 3 pontja van, míg Andorra pont nélkül utolsó.

Magyarország – Andorra 4-0

Gólszerzők: Gera 33′, Lang 43′, Gyurcsó 73′, Szalai 88′

Magyarország: Gulácsi Péter – Bese Barnabás, Lang Ádám, Guzmics Richárd, Korhut Mihály – Nagy Ádám, Gera Zoltán (Böde Dániel) – Gyurcsó Ádám (Németh Krisztián), Kleinheisler László (Stieber Zoltán), Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám

Andorra: Gomes – C. Rubio, E. García, Vales, Llovera, San Nicolás – Víctor Rodríguez (Moreira), Vieira, C. Martínez (A. Martínez) – Pujol (Sánchez), Aláez.

Szólj hozzá!