Angol Foci: A Liverpool-i trió visszatér Southamptonba

liverpool southampton

LONDON – Adam Lallana, Rickie Lambert és Dejan Lovren otthagyták a Southampton csapatát, annak reményében, hogy nagyobb dolgokat fognak véghezvinni a Liverpoolban, de amikor korábbi klubjukhoz látogatnak, a Premier League vasárnapi fordulójában, inkább irigykedni fognak korábbi csapattársaikra.

Southampton a negyedik táblázatban, az utolsó Bajnokok Ligája szereplésre jogosító helyen, míg a Liverpool egy igencsak középszerü formát mutató szezonban, a hetedik helyen állnak, négy ponttal lemaradva Ronald Koeman legénységétől.

Hat hónap, és 25 játék után, a hétvégén, a bajnokság első mérkőzésének forditottja következik be.

Amikor Koeman elvesztette első hivatalos mérkőzését, mint Southampton edző, 2-1-es végeredménnyel az Anfielden úgy nézett ki, ez a szezon sem lesz az, amelyben a Southampton kibontakozik-ahogyan a legtöbb szakember megjósolta. A Liverpool a fellegekben volt, miután a második helyen végzett az előző szezonban, de a déli-parti klub álmait összetörte számos fontos játékosa távozása, valamint Mauricio Pochettino manager elvesztése.

A Southampton viszont szembeszállt a világvége hangulatkeltőkkel, csodálatosan leküzdötte a veszteségeket: Lallana, Lambert és Lovren távozását a Liverpoolhoz, valamint Luke Shaw Manchester Unitedhez és Calum Chambers az Arsenalhoz távozott.

A szerb védő, Lovren nem hiányzik a csapatnak, a „szentek” büszkélkedhetnek a a bajnokság legjobb védelmével, míg a Koeman- féle csatársor felülmúlja a Liverpool drágán összeszedett első vonalát.

Brendan Rodgers csapata keményen küzd, hogy visszaszerezzék tavalyi sziporkázó formájukat, ebből visszanyertek egy kicsit a közelmúltban, hiszen kilenc bajnoki óta veretlenek.

Az Arsenal, akik egy ponttal lemaradva a Southampton-tól az ötödik, a londoni rivális Crystal Palace-hoz látogat szombaton, míg a hatodik helyezett Tottenham Hotspur egy másik főváros derbyt játszik, házigazdaként a West Ham United-et fogadja a White Hart Lane –en, vasárnap.

A tabellát vezető Chelsea egy 1-1-es döntetlent játszott a Paris St Germain ellen,a Bajnokok Ligája legjobb 16 közötti első forduló mérkőzésén. Remélik, könnyebb meccs vár rájuk otthon az utolsó- elötti Burnley ellen. A bajnok Manchester City, második helyen, hét pont külömbséggel Jose Mourinho csapatától, a Newcastle United- et fogadja.

Louis Van Gaal belekóstolt a vereség ízébe az első mérkőzésén a Manchester United-el, és szeretné megbosszulni az Old Trafford-i verességet, a harmadik helyezett csapat a Swansea City-hez látogat szombaton.

Tim Sherwood első bajnoki mérkőzése, mint az Aston Villa menedzsere otthon lesz a Stoke City ellen.

Szólj hozzá!