Ausztria vs Magyarország: Schopf a maximumot kéri szomszédaik ellen

Ausztria vs Magyarország: Schopf a maximumot kéri szomszédaik ellen

Az osztrák középpályás, Alessandro Schopf remek megmozdulásaiban bízik az osztrák csapat, remélik az elég lesz ahhoz, hogy verjék keleti szomszédaikat a saját Euro 2016 nyitómérkőzésükön. Marcel Koller oldalán, a 2008- as társ-házigazda dicséretes módon jutott ki az Eb-re, csoportelsőként kilenc mérkőzést megnyert és csupán egy döntetlent játszott.

Tiszteljük Magyarországot, ennél többet aligha kell mondanom. Minden meccshez úgy kell hozzáállnunk, mintha az utolsó volna.”

Arnautovic a csapatkapitány Christian Fuchsszal kapcsolatos kérdésekre válaszolva kitért az angol Leicester City nem mindennapi tettére – mint ismert, a csapat  megnyerte a Premier League 2015–2016-os kiírását.

Remélem, a Fuchs által hozott mentalitás és küzdőszellem átragad ránk.”

David Alaba, az osztrák válogatott másik kulcsembere is arra figyelmeztette övéit, hogy nem szabad lebecsülniük a magyar csapatot.

„Természetesen nagyon várjuk már az első meccset, ami a Magyarország elleni lesz. A feszültség egyre nagyobb, elvégre elkezdődött az Európa-bajnokság.

„Örülök, hogy a középpályán szerepelhetek, nem jelent gondot – mondta a Bayern játékosa, aki eredeti posztját tekintve balhátvéd. – Ez újabb kihívás, igyekszem bizonyítani, hogy egy sorral feljebb is jó játékra vagyok képes.”

„Egyszer egy birodalmat alkottak, mégsem valószínű, hogy olyan történelmi egyességet kötnének a jövő keddi mérkőzésen, mint azt 1867-ben tették” – írja a meccs felvezetőjében az ESPN szakírója. Utoljára egy évtizede találkozott egymással a két gárda, akkor Ausztria vesztesen hagyta el a pályát. Az akkori magyar csapatból jelenleg is többen tagjai a keretnek, így minden bizonnyal pályára lép a veterán Király és Gera is, aki tíz éve gólt lőtt a sógoroknak.

A mérkőzésről kiemelik továbbá, hogy a két csapat más-más célokért küzdhet a francia tornán. Az osztrákokat a viadal sötét lovai között emlegetik – miután a selejtezős sorozatban parádés teljesítmény produkálva végeztek csoportjuk élén. Magyarország viszont harminc év után mutathatja meg magát újra világeseményen, Dzsudzsákék célja pedig nem lehet más, mint megállítani a sógorokat.

A magyar–osztrák párharc válogatott szinten örökrangadónak tekinthető, hiszen ez lesz a két együttes 137. összecsapása. Legutóbb azonban, csaknem tíz éve, 2006 augusztusában küzdött meg egymással a két csapat, akkor a magyarok 2-1-re nyertek Grazban. Mostanáig az utolsó osztrák siker húsz éve, 1996-ban született, azóta két találkozó magyar győzelemmel, egy pedig döntetlennel zárult. A 136 mérkőzésből mindössze kettőt rendeztek semleges helyszínen: az 1912-es stockholmi olimpia döntőjében a magyarok, az 1934-es olaszországi vb bolognai negyeddöntőjében pedig az osztrákok nyertek.

Szólj hozzá!