Copa America: Messi – Neymar párharc?

Bár újdonság lesz látni olyan országokat is a Copa America-n, amelyek még soha nem vettek részt korábban, elképzelhető, hogy a verseny minősége hígulni fog. Az idei kontinenstornára a tíz dél-amerikai válogatott mellett ismét ketten érkeznek a CONCACAF-zónából (Mexikó és Jamaica).

Bolivia: amelytől már a pontszerzés is komoly meglepetésnek számítana Chilében. A keret huszonhárom játékosa közül tizennyolcan a hazai bajnokságban rúgják a bőrt, márpedig ez kevés lesz az üdvösséghez. Két futballistára azért mindenképpen felhívnám a figyelmet: Pablo Escobart és a Schweinsteiger-hasonmás Alejandro Chumacerót egy élmény (volt) nézni a The Strongest hazai meccsein a Copa Libertadoresben. A válogatottjukon azonban, megfelelő társak híján, ők sem fognak tudni segíteni.

Jamaika: Az 1998-as vb-n ott voltak, megmutatták magukat- és ennyi. Rejtély, hogy miért őket hívták meg a tornára, és miért nem a tavalyi világbajnokságon szenzációsan teljesítő Costa Ricát. Ha a jamaicai futballisták is ugyanúgy müködnek, mint Usain Bolt, akkor várhatóan gyorsak és agresszívek lesznek, de hogy a labdakezeléshez mennyire értenek, az már más lapra tartozik. Winnie Schäfer játékosai általában véve gyenge és/vagy ismeretlen, például jamaicai, csapatokban futballoznak, úgyhogy aligha várható tőlük kiugró teljesítmény.

Venezuela: A venezuelai foci nagyon sokat fejlődött az elmúlt másfél évtizedben, de a négy évvel ezelőtti kiváló szereplést várhatóan nem fogják tudni megismételni a Vinotinto játékosai. Talán hiba volt megválni César Faríastól, aki éveken át tartó kőkemény munkával hozta össze azt a gárdát, amely két világbajnoki szereplésről is csak egy hajszállal maradt le, a legutóbbi Copa Américán pedig az elődöntőkig menetelt. Jelen pillanatban elképzelhetetlen, hogy Venezuela megelőzze a brazilokat és Kolumbiát; a harmadik helyért Peruval harcolhat, de erősen kétséges, hogy ez elegendő lesz a C csoportból való továbbjutáshoz.

Peru: A peruiak 1975 óta várnak arra, hogy ismét Copa Américát nyerjen a válogatottjuk. Szinte lehetettlen, hogy ez éppen az idei sorozatban következzen be. A szövetségi kapitányuk felkészült, rutinos szakember, de, a keretben tizenhárom olyan futballista található, aki a perui bajnokságban kergeti a lasztit, és ez a szám bizony túl nagy ahhoz, hogy valami értékelhető kerekedjen ki a válogatottból.

Ecuador: Az ecuadoriak is sokat fejlődtek az elmúlt húsz évben, de még mindig nem sikerült emlékezeteset alkotniuk. Ezúttal teljesíthető feladatot kaptak; ha Mexikót legyűrik és Bolívia ellen sem botlanak, a legjobb nyolc közé léphetnek, ott pedig már bármi lehet. A keret tagjai roppant gyorsak és a labdával is remekül bánnak, ugyanakkor meglehetősen forrófejűek, és általában ész nélkül hozzák össze és hagyják ki a gólhelyzeteiket. Gustavo Quinteros talán ráncba szedi őket.

Mexico: A mexikóiakkal is nagyjából ugyanaz a helyzet, mint az ecuadoriakkal. Mindent a látványos támadófocinak rendelnek alá, ugyanakkor ha szembekerülnek egy taktikus ellenféllel, amely nem engedi, hogy szétfussák a középpályáját, csődöt mondanak. Nagyon élvezetesek a mexikói bajnokik, a nézőknek könnyen eladható focit generálnak- csak nem eredményesek. Miguel Herrera keretében található a legtöbb olyan futballista, aki hazai környezetben focizik.

Paraguay: A 2011-es Copa Américát követően a paraguayi válogatott teljesen szétesett, és némi meglepetésre a dél-amerikai vb-selejtezők utolsó helyén zárt 2013 októberében. Nehéz volt megtalálni Gerardo Martino utódját, a sokszoros válogatott Francisco Arce és az uruguayi Gerardo Pelusso is kudarcot vallott. Mindazonáltal egyéb komoly tornák eredményei jelezték, hogy a paraguayi fociban igenis komoly lehetőségek rejlenek, csak ki kell tudni őket aknázni. A keret játékosai közül tízen Dél-Amerikában, heten Mexikóban, öten pedig Európában játszanak. Jó a játékosállomány, és egy kiváló edzővel a torna meglepetését okozhatják.

Uruguay: A Celeste címvédésében maguk az uruguayiak sem bíznak, ugyanakkor hiba lenne már a torna előtt leírni Óscar Tabárez csapatát. Tény, hogy a Maestro válogatási elvei erősen megosztják a szurkolókat; az idei szezonban a mindösszesen hét (uruguayi) bajnokin játszó Jorge Fucile ugyanúgy tagja a keretnek, mint az a Cristian Rodríguez, akinek jelen pillanatban nincs is klubja, mivel ő maga kérte, a sérülésére hivatkozva, hogy bontsák fel a szerződését a Grêmiónál. A legfontosabb kérdés az, hogy képes lesz-e az égszínkék mezes csapat Luis Suárez hiányát a megszokotthoz képest sokkal gyorsabb és ötletesebb támadófocival kompenzálni. A Celeste idén csak két felkészülési meccset játszott, és ezeken a legcsúnyább és a legszebb arcát is megmutatta: márciusban Marokkó vendégeként borzasztó antifocival nyert 1-0-ra, míg egy héttel az első csoportmérkőzése előtt lehengerlő játékkal intézte el Guatemalát 5-1-re. Ez a csapat egyelőre még nincs kész, az erős ellenfelekkel szemben vívott mérkőzéseknek köszönhetően viszont már ezen a tornán összerázódhat.

Brazilia: Brazília mégiscsak Brazília, és ezúttal a hazai környezet sem fogja nyomasztani a csapatot. Az uruguayiakhoz hasonlóan még a Seleção is csak félig kész, bár a barátságos mérkőzések hibátlan mutatója nem ezt sugallja. Ha valaki, akkor Dunga tudja, hogyan kell Copa Américát nyerni, hiszen 2007-ben pont az ő irányításával ültek fel a brazilok a kontinens trónjára, más kérdés, hogy ezúttal csak Neymar az egyetlen sztár a támadósorban, és az ő esetleges kiválásával komoly problémák elé nézhet az együttes. A brazil foci hanyatlását kiválóan jellemzi, hogy ma már Kína és az Egyesült Arab Emírségek bajnokságából is be lehet kerülni a válogatottba.

Kolumbia: José Pékerman jól összrakta a csapatot. Kellő rutinnal és önbizalommal várják az év legfontosabb megmérettetését. A védelem, a középpálya és a csatársor is hibátlan – és talán nem szentségtörés kijelenteni, hogy ez a válogatott még az 1990-es évek első felében látott Higuíta-Valderrama-Rincón-féle együttesnél is jobb. Kolumbiának minimum az elődöntőig kell jutnia.

Chile: A chilei válogatott még soha nem nyert semmit, és a rosszmájúak szerint soha nem is fog. Mindenképpen a legjobb négy közé várják a chileieket, hiszen a remek játékosaikat a kontinens egyik legjobb edzője irányítja – mindezt hazai környezetben. Biztos, hogy a végső győzelemhez – az elődöntőben vagy a döntőben – az argentinokat is le kell majd győzniük.

Argentina: Egy igen érdekes párhuzam: Az 1987-es Copa Américát Argentína rendezte, Uruguay nyerte, míg a négy évvel későbbi tornát Chile rendezte és Argentína nyerte. A legutóbbi Copa Américát, 2011-ben, Argentína rendezte és Uruguay nyerte, a mostani tornának pedig Chile a házigazdája. De ezzel még nincs vége! Az 1991-es chilei Copa Américán az az Argentína győzött, amelyet egy évvel korábban az Estudiantes-iskola elsőszámú képviselője, Carlos Bilardo érthető, bár roppant ellenszenves focival a világbajnokság döntőjéig vezetett. A tavalyi vb-n valami hasonló történt: az Estudiantes-iskola képviselője, Alejandro Sabella bunkerfocit játszó Argentínája az egyenes kieséses szakasz négy mérkőzésén összesen két gólt szerezve jutott ezüstéremig. Amennyiben a futballtörténelem ismétli önmagát, a Copa Américát az Albiceleste fogja nyerni. Persze ennél több érv szól Gerardo Martino csapata mellett. A Tata becenévre hallgató szakember egyáltalán nem olyan dogmatikus, mint az elődje, Alejandro Sabella, és biztos vagyok benne, hogy az Albiceleste kreatív játékosai lényegesen nagyobb szabadságot élveznek majd az irányítása alatt. Azt se felejtsük el, hogy a továbbra is kirobbanó formában játszó Messi mellett Tévez is ott lesz a csapatban, és piszok nehéz lesz megtalálni ennek a lehengerlő párosnak az ellenszerét.