Fogadási tippek : UEFA Bajnokok Ligája / Paris Saint Germain (PSG) VS Chelsea

Chelsea vs PSG

PSG csalódást okozott ebben a szezonban. a csapat csak a harmadik helyen áll a francia Ligue 1-ben, é még nem voltak még egy forduló erejéig sem az 1. helyen. Szombaton nagyszerű lehetőségük volt (már a negyedik ebben a bajnokságban), csupán le kellett volna győzni otthon a Caen-t. Laurent Blanc emberei 2: 0-ra vezettek a 88. percig, de az utolsó pillanatokban vesztettek pontokat. Tetözve a bajt, két játékos megsérült, ezért nem fognak játszani a Bajnokok Ligája 16 közötti, Chelsea elleni fordulóban. Csak a jó eredmény az említett mérkőzésen igazolhatja Blanc álláspontját. “Azt hiszem, a védekezés nem csak a holnapi meccsen, hanem az összes többi mérkőzésen is a legfontosabb. Az előző szezonban, Chelseanek sikerült gólt szerezni, nekünk viszont nem, így nyertek. Mindkét csapatban sok nagyon tehetséges kreatív játékos van, de a paradoxon az, hogy az a csapat, amelyiknek jobban teljesít a védelme, több lesz az esélye a győzelemre, és továbbjút “mondta Blanc. Beszámolt a hiányzókról is: “Serge Aurier, Yohan Cabaye és Lucas Moura sajnos kihagyja a mérközést. Két-három játékos, bizonytalan (Thiago Motta, Blaise Matuidi, Marquinhos), az ök játéka a mai edzésen döl el. “Ez különleges mérkőzés lesz David Luiz számára, hiszen ő egykori Chelsea játékos. “Nagyon boldog vagyok, hogy szembenézhetek a régi csapatommal, ez egy nagy pillanat mindenki számára, nem sok játékosnak van lehetősége, hogy, fontos meccsen játszon volt csapata ellen. Mi várjuk a holnapi mérkőzést. A Chelsea egy nagy klub, a sok nagyon jó játékossal, “mondta.

Chelsea jól teljesít mind a hazai bajnokságban mind az európai versenyeken. A kékekmek egy teljes hetük volt felkészülni erre a mérkőzésre, mert nem volt fordulójuk a hétvégén. Azonban a játékosok kemény mérközésre számítanak a francia bajnok ellen. “Az elmúlt szezonban a Chelsea két nehéz meccset vívott velük a negyeddöntőben, így tudom, hogy kemény játék lesz. Ők voltak talán az egyik legnehezebb csapat számunkra, a sorsoláson. De minden rendben van, erős csapatunk van, képesek vagyunk legyőzni őket, de tudjuk, hogy egy nagyon nagy és nehéz mérkőzés lesz”mondta Thibaut Courtois.

Úgy vélem, a vendégek a favoritok. Az ők játékuk meggyőzöbb ebben a szezonban. A PSG- vel ellentétben, csak kis sérülések vannak, egyedül Oscar játéka kétséges.

Szólj hozzá!