Hamilton Japánban is a dobogó tetejére állhatott

Hamilton Japánban is a dobogó tetejére állhatott

Ehhez persze kellett Vettel balszerencséje is

Mostanság igencsak rájár a rúd a Ferrari német származású pilótájára Sebastian Vettel-re, aki versenyben van – legalábbis még matematikailag – a VB címért. A Japán Nagydíjon sem fogadta kegyeibe a szerencse istenasszonya, Fortuna. A rajtrácsról még sikerül elstartolnia, de ami utána jött, arra valószínűleg sem ő sem a Ferrarai mérnökei nem számítottak. A második helyet elcsípő Vettel-t már az első körben megelőzte Verstappen, akit még hárman követtek zsinórban. Így Vettel a kör végére hirtelen a középmezőnyben találta magát. Természetes műszaki hiba – hát mi más – okozta a gondjait.

Később sem javult a helyzete és a versenye feladása mellett kell döntenie, amivel így lenullázta a napját, „meccslabdát” adva Luis Hamiltonnak a VB cím ide megnyerésére.

Hamilton kapott az alkalmon és nem tudott hibázni

Sok mindent el lehet mondani Luis Hamilton-ról, aki időnként nem mentes még a sztár allűröktől sem, viszont azt nem, hogy felelőtlenül viselkedne, és felesleges kockázatot vállalna, ha szó szerint az ölébe hullik egy futamgyőzelem. A Japán Nagydíj megnyerésénél márpedig, a bajnokság jelen állása alapján más nem is lehetne fontosabb a brit pilóta és a csapata számára.

Igaz ugyan, hogy volt egy kétkörös biztonsági autós időszak is, és Hamiltonnak a 23. körben ki kellett állni kerékcserére, de a verseny egy-két középmezőnybeli látványos előzéstől eltekintve a szokásos mederben zajlott. Vettel kiesése miatt nem akad más legény a „vidéken” aki kicsit is meg tudta volna szorongatni a 32 éves, háromszoros világbajnok brit ászt, aki így bezsebelte pályafutása 61. futamgyőzelmét. Csak halkan jegyezzük meg, hogy idén már 8-nál tart, és 59 pontos előnnyel várja a folytatást a tabella élén.

A Japán Nagydíjon a második helyre végül is Verstappen (Red Bull), míg a harmadikra Daniele Riccardo (Red Bull) futott be.

A történtek fényében vajmi kevés esély látszik arra, hogy a soron következőn Amerikai Nagydíjon Vettel maradandót alkosson úgy, hogy Hamilton nullázzon, de a szerencse forgandó, és Sebastian Vettel sem arról közismert, hogy olyan könnyen feladna dolgokat, főleg ha egy VB cím elnyeréséről van szó…

Szólj hozzá!