Így szerepeltek a múlt héten a külföldi légiósaink

Így szerepeltek a múlt héten a külföldi légiósaink

Az MLS-ben sem sok babér termett a múlt héten a „fiaink” számára

Sajnos a Cichago Fire gárdája nem jutott be az MLS rájátszási szakaszába, ugyanis hazai pályán kiütéses, négygólos vereséget szenvedett el a new york-i Red Bulls csapatától. A csapat a meccs egészén nagyon gyengén muzsikált, de ez leginkább a védelmükre volt elmondható, amely egész egyszerűen most képtelen volt megállítani az ellenfél csatárjainak rohamait. A cichago-iak ráadásul a középpályán, illetve a Red Bulls kapuja előtt sem brillíroztak, és ha véletlenül Fortunának köszönhetően gólhelyzetbe is kerültek, azt rendre kihagyták.

A meccsen az MLS alapszakaszában 24 góllal gólkirályi címet szerző Nikolics Nemajna sem szerepelt túl fényesen, igaz nem is igen akadt olyan csapattársa, akivel elől veszélyt jelenthetett volna a New York-iak kapujára. Hazánk fiai ugyan végigjátszott a mérkőzést, de biztosak lehetünk benne, hogy ő sem túl büszke a csapata és saját maga mostani teljesítményére.

A bőrt a Sporting Kanasa City-ben rúgó Sallói Dániel számára sem alakult jól az záró mérkőzése az alapszakasznak, mivel a csapata a Huston Dynamo otthonában egy eléggé gyenge iramú meccsen egygólos vereséget szenvedett el. Ráadásul a magyar srác csak csereként, az 51. percben lépett a pályára, de ekkor már érdemben nem sokat tudott hozzátenni a társai teljesítményéhez.

Európában azért némileg jobb volt a lapjárás

Dicséret illeti a svájci Lugano csapatában vitézkedő Vécsei Bálintot, aki olyan gólt szerzet a svájci kupában a Schotz ellen, amivel lélektani előnyhöz juttatta a csapatát a mérkőzés hosszabbításában, amikor még 1:1-es döntetlenre áll a meccs. Részben Vécseinek köszönhetően az egygólos előnyhöz jutó Lugano még emberhátrányban, az ellenfél egyenlítése után is bevarrta még egyszer a bőrt a kapuba, beállítva ezzel a 3:2-es végeredményt, amivel ha nyögve nyelősen is, de továbbjutottak a legjobb nyolc gárda közé a kupában.

Nincs semmi szégyenkezni valója Nagy Ádámnak sem, aki a Bologna mezében vonul ki mostanság a zöld gyepre. A magyar játékos a csapat legutóbbi mindkét meccsén lehetőséget kapott, így a Lazio és a Roma ellen is megmutathatta, hogy igenis van keresnivalója az olasz bajnokságban.

Szólj hozzá!