Jégkorong: A Kings megszerezte 6. győzelmét, 4-1 az Avalanche ellen

los-angeles kings

DENVER – Kiegyensúlyozott pontozás. Kivételes védelem. Egy büntető-gyilkos egység a csúcson.

Ez a csapat kezd egyre inkább hasonlítani arra a Los Angeles Kings klubra, amely tavaly Stanley Kupa győztes volt. Még éppen időben, hiszen a rájátszás erőssen közeledik.

Jeff Carter kétszer talált be, és Jonathan Quick megállított 42 lövést, ezzel segítve a Kings csapatát kiterjeszteni a nyerő szériát hat meccsre, 4-1 győzelem a Colorado Avalanche ellen szerdán este.

Tyler Toffoli és Dustin Brown is betalált a Kings javára, akik határozottan tértek vissza a pályára, a néhány héttel ezelőtti dulakodásuk után.

“Mi nem játszottunk még közel sem képességünk szerint,” mondta Doughty, akinek volt két gólpassza. “Látjuk, hogy mit tehetünk, ha mindenki elkezdi végrehajtani a rá bízott feladatot. Boldogok vagyunk azzal, ahogy most játszottunk. De nem tudjuk egykönnyen túltenni magunkat az eddigi eredményeken. Meg kell tartanunk a győztes sorozatot. Egy csomó munka vár még ránk, csak dolgozni kell. “

Gabriel Landeskog lötte az Avalanche egyedüli gólját. A csapat, úgy néz ki, elfelejtette mit mondott nekik Patrick Roy a reggeli edzésután: “nagy játék lesz számunkra.”

Colorado utolsó négy játékából 2-öt nyert csupán, és nagyobb teret vesztett a tabellán.

“Ők jól játszottak, de mi mégis örülünk a játékunknak,” mondta a csatár, Matt Duchene. “Mi jól zártuk a támadásaikat, de sajnos csak egy gólt szereztünk. Bár a gólok nem jöttek, az esélye megvolt.

“Keményen dolgoztunk, sokat mozogtunk a pályán. Ha így játszunk továbbra is, egy csomó játékot fogunk nyerni ebben a szakaszban.”

Két gól hátrányban, a Colorado Szemjon Varlamovot lecserélte mezőnyjátékosra, amikor mindössze három perc maradt a mérkőzésből.

De Alex Tanguay büntetőt értékesített, 01:39 fennmaradó játékidőnél. Varlamov a kispadon maradt, amig Carter üres hálóba talált.

Gyors segítség volt a Kings-nek harmadik harmad felénél a ki –ki büntetése miatt kispadra került Nick Shore és Robyn Regehr beszállás miatti büntetése. Az Avalanche az NHL utolsó helyéről várja a következő fordulót. Varlamov 22szer mentett a 14. egyenes kezdete óta. Ebben a szakaszban 6-6-2 eredményt ért el.

” Ma este két top kapus volt pályán – Varlamov kemény feladatokat oldott meg, és Jonathan kemény feladatokat oldott meg,” mondta Los Angeles edzője Darryl Sutter, akinek csapata szabadtéri játékot fog vívni, szombaton a San Jose ellen.

A Kings már a második játékrész elején eredményes volt, Carter, Toffoli lövését térítette, közel a kék vonalhoz, már Varlamov mögött. Alig több mint öt perccel később, Toffoli megszerezte a vezetést a Kings-nek 2-1-re, amikor rákorcsoláyzott Varlamov-ra és a kapustól jobbra lőtt.

De a Kings nem állt meg itt, Brown bebiztosította a vezetést, a második időszak végén, Doughty háló mögötti passzát értékesítve.

Landeskog szerezte az Avalanche korai vezetését, amikor talált egy pici lyukat a jobb kapufa és Quick botja között 03:09- nál. A kapitány az utolsó négy játékán mindegyikben gólt szerzett.

“Határozottan bosszantó és kiábrándító,” mondta Landeskog a verességre. “Ez egy nagy játék volt.”

Megjegyzések: Denverben felnőve, Shore egy nagy Avalanche rajongó volt, jó néhány játékon jelen volt. Játszott már főiskolai jégkorongcsapatban, a University of Denver-ben. “Örülök, hogy újra itt vagyok,” mondta Shore. “Nem igazán adódik nagyon gyakran alkalom játszani a család és a barátok előtt.” Shore január 17. debütált az NHL- ben. Még mindig keresi élete első NHL gólját. A Los Angeles-i D Alec Martinez kimaradt öt játékból egy felső-test sérülés miatt. A Kings eredménye 22-4-4, ha így két gólt vagy kevesebb kap ebben a szezonban. Az Avalanche pénteken Chicagoban fog játszani.

Szólj hozzá!