Kétgólos Barcelona győzelemmel rajtolt az La Liga

Kétgólos Barcelona győzelemmel rajtolt az La Liga

A mérkőzés kezdetet előtt, mint ahogyan Európa-szert, itt is kétperces gyász szüntet tartottak a csapatok a nemrégiben történt barcelonai terrortámadás áldozataira emlékezve. A meccs favoritjának számító katalán csapat hozta a kötelezőt, viszont az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy ehhez Fortuna segítsége is kellett, ugyanis egy öngóllal szerezték meg Messiék a vezetést.

Néhány új szerzemény is helyett kapott a kezdő 11-ben

A Nou Campba érkező Betis nem számíthatott túl sok jóra, hiszen hazai pályán a Barca az esetek döntő többségében gólzáporos mérkőzéseken szokta földbe döngölni az ellenfeleit. A katalánok mestere Ernesto Valverde úgy döntött, hogy egyből a „mélyvízbe” dob párat a nyári igazolások közül. Ennek köszönhetően Nélson Semedo és az angol Evertontól leigazolt Gerard Deulofeu is bekerült a kezdőcsapatba, a sérüléséből lábadozó gólvágó, Louis Suárez helyettesítését pedig Paco Alcácer révén igyekezett megoldani a tréner.

A meccs gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt

Messiék a kezdő sípszó után komoly nyomás alá helyezték az ellenfelüket, és úgy is mondhatnánk, hogy szinte egykapuztak, mivel a labda csak igen ritkán tévedt át a Barca térfelére. A katalánok argentin származású szupersztárja két ziccert is kihagyott, ami pár perccel később majdnem megbosszulta magát, és Mascherano bravúrja kellett ahhoz, hogy ne szerezze meg a Betis a vezetést.

A 36. percben tört meg a jég, amikor egy katalán támadás során Deulofeu jobb oldalról középre ívelt a Betis kapuja elé. Szegény Alin Tosca megpróbált menteni a kapura törő Barca csatárok elől, viszont úgy sikerül a labdába érnie, hogy az végül a saját csapata kapujának hálóját zörgette meg.

Ezt követően Deulefou újabb látványos labdaszerzése és precíz passza után Sergi Roberto egyből a Betis kapujába vágta a labdát, így a Barcelona már kétgólos előny birtokában várhatta a folytatást.

A második félidőben a Betis nem igazán állította komoly kihívás elé a Barca védősorát, a katalánok viszont egymás után vezették a látványos akciókat (Lionel Messi két kapufát is rúgott). A ziccerek ellenére nem sikerült tovább növelniük az előnyüket, így a mérkőzés 2:0 Barcelona győzelemmel ért véget.

Szólj hozzá!