Ketyeg az óra Xavi legendás Barcelona pályafutásának

footboll

LONDON – Andrés Iniesta és Xavi Hernández gyerekkoruk óta együt fociznak. Még a testvereknél is közelebb voltak egymáshoz, még álmukban is megtalálják egymást a passzaik, és megnyertek minden lehetséges címet.

Az együtt töltött napjaik meg vannak számlálva.

Jelenleg, még a Barcelona csapatát erösítik, hiszen ebben az idényben még három trófeát szerezhetnek a csapatukkal, szaporítva az eddig megnyert 24- et, mind Barcelona és spanyol válogatott tagok.

De egy héttel ezelőtt, Iniestát Amszterdamban látták, míg Xavit Katarban, és széles körben elterjedt, hogy egyszer, ezen városok lesznek az új otthonaik.

A Barca elnöke, Josep Maria Bartomeu, világossá tette, hogy a most 35 éves Xavi, megszerezte magának a jogot, hogy eldöntse, meddig marad a Camp Nou pályán. New York City FC egy vagyont fizetne érte, hogy a Major League Soccer- ben játszon, de a jelek szerint Xavi, az egyik mentora, Pep Guardiola útját követi, aki a katari Dohában játszott, mielőtt elkezdte edzői pályafutását.

Iniesta, aki májusban lesz 31, még „mérföldeket kel fusson” a Barcelona és Spanyolország vállogatottjának mezében. Eddig 590 alkalommal játszott, és 102 gólt szerzett, Xavi, hihetetlen módon, összesen 752 mérkőzésen 133-szór volt eredményes.

Azt gondolhatnánk, hogy hollandiában nagyra értékelnék Iniesta jelenlétét. Elvégre Johan Cruyff volt az, aki meghonosította Barcelona saját sablonját a labda birtoklása, és a passz sorozatok terén, ahogy azt az amszterdami Ajax- ban tanulta.

Abban a pillanatban, amikor Iniesta lépett pályára helyettesítésére, egy barátságos mérkőzésen Hollandia és Spanyolország között, március 31-én, néhányan a tömegben gúnyolódtak vele.

Miért? Úgy tűnik, azért, mert Iniesta szerezte a győztes gólt, amivel megnyerték a 2010-es vb-döntőt Hollandia ellen Johannesburgban.

“Egy fantasztikus játékos és nagyszerű ember. Azoknak, akik huhogtak rá mélyen el kellene szégyellniük magukat, ” mondta a holland edző, Guus Hiddink újságíróknak a meccs után.

Spanyolország edzője, Vicente Del Bosque azt mondta: “Én már a spanyol csapat kispadján vagyok 98 mérkőzés óta. És soha nem tapasztaltam ilyet. “

There is no way to excuse such bad sportsmanship, even — or especially — if envy is the cause of it. Iniesta and Xavi must be tough inside — despite being relatively short

Szólj hozzá!