Kiharcolta a magyar Davis kupa csapa a világcsoportba jutást!

Kiharcolta a magyar Davis kupa csapa a világcsoportba jutást!

Végre megszakadt egy hosszú ideje tartó sikertelenségi széria a magyar teniszsportban. A mieink csapat szinten nem igazán kényeztették el jelentősebb nemzetközi megmérettetéseken a rajongóikat, és 22 év azért igencsak hosszú idő. Szerencsére minden pechszéria véget ér egyszer, és most az is kiderül, hogy a kemény edzésmunka, valamint a megalkuvást nem tűrő küzdeni tudás ezúttal is meghozta azt a bizonyos várva várt eredményt!



Fucsovics Márton Karen Hacsanov elleni mérkőzése tette fel az i-re a pontot

A hét utolsó napján Fucsovics Márton már annak tudatában léphetett a pályára, hogy a magyar csapat 2-1-re vezetett az oroszok ellen. A mérkőzés elején úgy tűnt, Fucsovicsot egyáltalán nem viselték meg a pénteki három és fél órás pörgős meccs történései, amely során hatalmas küzdelemben győzte le öt szettes „párviadalban” a mindössze 19 éves orosz ellenfelét, Andrej Rubljevet.

Persze azért arról sem szabad megfeledkezni, hogy Fortuna istenasszony ezúttal a magyarokra mosolygott, mivel az első szettben némi szerencsével sikerült Fucsovicsnak egyenlítenie. Ez lélektani előnyhöz jutatta a magyar sportolót, aki végül jobban jött ki az adok-kapokból és sikeresen hozta 7-5-re az első szettet.

A második szett elején az orosz rátett egy lapáttal, azonban ezúttal ez is kevésnek bizonyult Fucsovics parádés játéka és remekül kidolgozott taktikája ellen. Hazánk fia a második játszma végére belendült, és a végén 6-4-re hozta ezt a szettet is. Nem kellett matek zseninek lenni ahhoz, hogy ez alapján, ha az orosz játékos a harmadik szettben is alulmarad, akkor bizony akár csomagolhatnak is a csapattársai, hogy minél előbb elérjék a legközelebbi Moszkvába tartó gépet.

Fucsovics nem kegyelmezett

Ezen a napon nem sok babér termett az oroszoknak, mivel Fuscsov Márton sikeresen érvényesítette az akaratát a pályán a végjátékban is, és kis túlzással élve szinte semmi esélyt nem hagyott ellenfelének. A hab a tortán az volt, hogy már a szett első felében elvette a Karen Hacsanov adogatását, aki ennek hatására mintha még egy könnycseppet is elmorzsolt volna a szeme sarkában. Ekkor az orosz ugyan kissé „megrázta” magát, de a mai napon pontosan az történi a Kopaszi gáton lévő salakpályán, amit Fuscsov akart, és 6-4-re sikerült hoznia a harmadik szettet is, amivel 3:0-ra ütötte ki ellenfelét.

Az elképesztő sikerének köszönhetően a mieink ott lesznek a világcsoportban, ahol többek között a tenisz nemzetközi ászaival is összemérhetik a tudásukat!

Szólj hozzá!