Nikolics Nemanja a Chicago Fire-nél – az átigazolási tárgyalásokat lezártak

Nikolics Nemanja a Chicago Fire-nél

A 28 éves, 23-szoros válogatott csatár három évre aláírt az MLS-ben szereplő klubhoz. Nikolics a Videotonban töltött hat év, valamint két bajnoki cím és egy Magyar Kupa-győzelem után 2015 júniusában írt alá a lengyel élvonal, az Ekstraklasa egyik meghatározó csapatához. Több ajánlata is volt – ahogy ezúttal is –, végül azért döntött a lengyel klub mellett, mert a Legia minden évben a bajnoki címért harcol, és rendszeres indulója az európai kupasorozatoknak.

Lengyelországi sikerek

Nikolics tavaly nyáron a Videotont elhagyva szerződött a lengyel élvonalban szereplő együtteshez, amelyet gólkirályként segített bajnoki címhez és kupagyőzelemhez.

Nikolics gyorsan elhallgatta azokat, akik kételkedtek benne, hogy megállja-e a helyét egy, a magyarnál erősebb bajnokságban is. Az NB I-ből háromszoros gólkirályként távozó Nikolicsa Slask Wroclaw elleni duplával nyitotta varsói karrierjét,majd a következő négy meccsen rúgott még öt gólt (kettőt az Európ Liga-selejtezőjében).

És a gólgyár nem akart leállni, a bajnokság alapszakaszának felénél 16/16-os mutatóval állt, és újonc létére három egymást követő hónapban (augusztus-október) őt választották meg a hónap játékosának az Ekstraklasában.

Nem csoda, hogy a szezon végén őt választották meg az Ekstraklasa legjobb játékosának, legjobb csatárának, és még a bajnoki meccseket közvetítő CANAL+ díját is megkapta, mint az idény legjobbja. Nem mellékesen pedig bajnok lett a Legiával.

A varsói gárdában 86 tétmérkőzésen 56 találatig jutott, nagy szerepet játszott a Legia BL-csoportkörbe jutásában, és ott a Borussia Dortmund ellen eredményes is tudott lenni.

Nikolics facebook uzenete a Legia rajongoknak

“Nehéz néhány mondatban összefoglalni mindazt, amit most érzek. Másfél év tulajdonképpen nem hosszú idő, nekem ugyanakkor olyan érzésem van, mintha egy komplett futballkarrierről kellene megemlékeznem. A Legiánál eltöltött időszak olyat adott, amiről minden profi futballista álmodik. Varsó befogadott engem és a családom, a klub és a csapat pedig mindent megtett, hogy sikeres lehessek. Mindent elértem, amit lehetett, bajnok, kupagyőztes és gólkirály lettem, aztán idén kiharcoltuk a BL-be jutást, a csoportkörben gólt szereztem és végült továbbjutottunk az Európa-ligába. A futball a szurkolókért van, de a Legiánàl valahogy ez úgy működik: közösen tűzzük ki és valósítjuk meg a célokat! Engem a szurkolótábor tett eredményes játékossá, velem voltak az első naptól, és hiszem, hogy a jövőben is ott lesznek mögöttem. A miénk egy örök szerelem! Ez a varsói történet így kerek, és bármennyire is volt nehéz ezt kimondani, eljött az idő a váltásra. Köszönöm az elnök úrnak, a sportigazgatónak és a Legia családnak, hogy elfogadta és segítette ezt a váltást. Igen, Amerikában folytatom, ahol nagy szeretettel várnak, szintén bíznak bennem és főszerepet szánnak nekem a chicagói labdarúgás megerősítésében. Hálás vagyok a sorsnak, hogy igaz barátokat és egy fantasztikus klubot ismerhettem meg Varsóban, a Legia örökre a részem marad és bízom benne, rám is úgy emlèkeznek majd: Niko olyan játékosunk volt, aki kiharcolta és megérdemli, hogy a klub történelmének része legyen! Viszlát, barátaim, köszönök mindent, megtiszteltető, hogy veletek lehettem!”

Ez az a hely, ahol lenni akartam

“Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a Chicago Fire csapatához” nyilatkozta Nikolic . “Attól a pillanattól kezdve, hogy a klub kifejezte érdeklődését, különösen miután beszéltem Veljko Paunovic menedzserrel, és bár volt más ajánlatom is, ez az a hely, ahol lenni akartam.”

Hosszabb interjút készített a Daily Herald a Chicago Fire ügyvezető igazgatójával, Nelson Rodriguezzel, aki a csapat legújabb szerzeményéről, Nikolics Nemanjáról kiemelte:
– Nagyon fontos igazolás volt számunkra Nikolics, hiszen tudtuk, több ajánlat is befutott a Legiához a támadóért, ám végül a klub és a játékos is a mi ajánlatunkat fogadta el. Az elmúlt időszakban Nemanja jelentette számunkra a prioritást, pont ilyen gólerős játékosra volt szükségünk.

Kiderült tovább az is: a klub nem szeretne leállni az igazolásokkal, ezért Rodriguez kiemelte: nemzetközi szinten is jól ismert, két játékos szerepel a célkeresztjükben. Konkrét nevekkel nem szolgált, de elárulta: reméli, hamarosan sikerül megállapodni az újabb kiszemeltekkel, mert jól haladnak a tárgyalások.

A Fire szóvivője megerősítette, hogy a klub olyan csapatok elől halászta el Nikolicsot mint a Hull City és a kínai Super League klubok.

Chicagoban, Nikolic újra együtt játszhat a középpályás Arturo Alvarezzel, akivel két éven át csapattársak voltak a Videotonban.

Szólj hozzá!