Öttusa: Kovács Sarolta és a női csapat is világbajnok lett

Öttusa: Kovács Sarolta és a női csapat is világbajnok lett

A 25 éves sportoló, aki a 2012-es londoni olimpiai játékokon is képviselte hazánkat, jelenleg a világranglista 15 helyezettje, összesen 1386 pontot szerzett. A világ 12. sorolt Clouvel az ezüstéremmel kellett beérje. A 2008-as pekingi olimpiai aranyérmes Lena Schöneborn Németországból a harmadik helyen végzett.

A Litván Laura Asadauskaitė egy kiábrándító kirándulást tett az orosz fővárosban, hiszen a 2012-es londoni olimpiai bajnok csak negyedik, 18 ponttal lemaradva a győztes magyar versenyző mögött.

Az egyéniben győztes Kovács Sarolta már kétszeres világbajnokként érkezett Moszkvába, ám egyéni aranya még nem volt. Az 1991-es születésű sportoló a 2008-as budapesti és a 2011-es moszkvai vb-n is váltóban lett világbajnok. Legjobb egyéni eredménye eddig a vb-ezüst volt (szintén a 2011-es moszkvai világbajnokságon).

Kovács a 200 méteres úszásban negyedik lett 2:10.00 perces eredménnyel, majd jól is vívott, 21 ellenfelét győzte le és 14-től kapott ki, és még bónuszpontokat is szerzett, ezzel két szám után az élen állt. Pozícióját a lovaglásban megerősítette, mivel hibátlanul ment végig a pályán. A lövészetekkel megszakított 4×800 méteres futásnak elsőként vághatott neki, a dél-koreai Jang Szu Dzsin 9, a brazil Yane Marques és a brit Samantha Murray pedig 20-20 másodperces hátránnyal követte őt a rajtnál. Kovács jól futott, de még jobban lőtt, minden sorozatával gyorsan végzett, így nőtt az előnye, utolsó körében pedig – biztos győzelmének tudatában – “boldogságfutást” mutathatott be.

„Csináltam, amit tudok, végig arra törekedtem, hogy jól versenyezzek. Az utolsó lövészetig nem gondoltam győzelemre. Utána éreztem, hogy megvan, így az utolsó kör már boldogságfutás volt. Annyira boldog vagyok! És most már hiszek magamban” – nyilatkozta Kovács Sarolta.

„Nagyon sokat készültem és edzettem, de nem gondoltam volna, hogy ennyire erõs vagyok. Ezek szerint van keresnivalóm. Két hónapja volt egy műtétem, de fel tudtam állni. Itt vagyok, bizakodva nézek előre.” – mondta.

Női csapatban is magyar aranyérem született: a mieink 4080 ponttal végeztek az első helyen a 4075 pontos kínaiak előtt, a bronzérmet a németek szerezték meg 4042 ponttal. Egyéniben 12 év után lett újra magyar aranyérmes női öttusában, legutóbb 2004-ben Vörös Zsuzsanna nyert vb-t – szintén Moszkvában (megvédve a 2003-ban Pesaróban szerzett világbajnoki címét).

.

Szólj hozzá!