Ronan az eddigiekhez azonos játékot kért Magyarország ellen

Ronan az eddigiekhez azonos játékot kért Magyarország ellen

Írország női válogatottjának menedzsere, Sue Ronan kérni fogja játékosaitól, hogy az eddigiekkel ” azonos”, teljesítményt nyújtsanak Magyarország ellen a Cyprus Kupa A csoportjának utolsó, Paralimni játékán

Két erős ellenfél ellen (Ausztria és Olaszország) bár csak egy pontot hoztak, de Ronan elégedett volt az általános csapat teljesítménnyel, és különösen, a hatalmas küzdeni akarás láttán, amit csapata mutatott a nagy esélyes Olaszország elleni döntetlen során, pénteken Larnaca- ban.

“A játékosok már élesben is mutattak valamit, a az edzések is rendben voltak ezen a héten, és Ausztria és Olaszország ellen is nagyon magas intenzitású mérkőzést játszottunk. Ennek eredményeként, nagyon jól jött a két nap pihenés. De az eddigiekkel legalább azonos, teljesítményt kell, nyújtsunk Magyarország nagyon szervezett és fizikailag erős csapatával szemben, “mondta Ronan.

Legutobb Írország egy 1-1-es döntetlent játszott Magyarország ellen, a tavalyi Isztria Kupa nyitó játékban, Horvátországban. A magyarok jelenleg a harmadik helyen állnak az EURO 2017 selejtező csoportjukban, az egyik legjobb csapatot, Oroszországot is mögöttük tudva. Elvesztették minkét, játékukat a ciprusi kupán, de Ronan azt mondja, hogy a két játék eredménye csalóka.

“Nagyon kemény ellenfelek voltak tavaly ilyenkor az Istria Kupán és nagyon nehéz lebontani a védelmüket. Figyeltem őket Ausztria és Olaszország ellen is, ők már biztosan javultak azóta, így szükségünk lesz egy jó teljesítményre, ha keresni akarunk valamit a pályán. “

Megan Campbell, aki nem játszott Olaszország ellen egy láb sérülés miatt (Ausztria ellen szenvedte el), az egyik legnagyobb kétséges játékos, miközben a vizsgálatok megerősítették, hogy Rianna Jarrett a bal térdén komoly sérülést szenvedett, alig néhány percel azután, hogy csereként állt be Olaszország ellen, ez volt élete első felnött válogatott mérkőzése.

Miután a por leülepszik a mostani Ciprusi torna után, Írország tudni fogja végleges helyét az A csoportban, és szembe kell néznie az ugyanabban a helyzetben levő B csoportbeli csapattal, amely jelen pillanatban Wales lenne, akik harmadikok két pontal Lengyelország, és négy pontal a Cseh Köztársaság mögött az EURO 2017 selejtezőin. Köztársaság.

Írország női válogatott keret

Kapusok: Emma Byrne (Arsenal), Niamh Reid-Burke (Shelbourne), Grace Moloney (Reading)

Hátvédek: Louise Quinn (Eskilstuna United), Jessica Gleeson (Wexford Youths), Megan Campbell Manchester City), Niamh Fahey (Chelsea), Savannah McCarthy (Glasgow City), Sophie Perry (Brighton & Hove Albion), Meabh De Burca (Galway) .

Középpályások: Karen Duggan (UCD hullámok), Denise O’Sullivan (Glasgow City), Diane Caldwell (Köln), Ruesha Littlejohn (Glasgow City), Julie-Ann Russell (UCD hullámok), Megan Connolly (Florida State University), Katie McCabe (Arsenal), Emma Hansberry (Wexford Youths), Rachel Graham (Shelbourne).

Csatárok: Clare Shine (Glasgow City); Rianna Jarrett (Wexford Youths), Aine O’Gorman (UCD hullámok), Claire O’Riordan (Wexford Youths).

Ciprus Kupa A csoport eredményei

Eredmények

Szerda, március 2: Írország – Ausztria 0-2, Olaszország – Magyarország 2- 0.

Péntek, március 4: Írország – Olaszország 1-1, Ausztria – Magyarország 2-1.

Mérkőzések

Hétfő, március 7: Írország -Magyarország, Paralimni, 15:30 (ír idő), Olaszország – Ausztria, Larnaca, 15:30 (ír idő szerint).

Szerda, március 9: Helyosztók

Legfrissebb: A magyar női labdarúgó-válogatott 1–0-ra megverte a hajrában tizenegyest hibázó íreket a Ciprus-kupa elnevezésű felkészülési torna harmadik fordulójában, ezzel fennállása 251. meccsén a 100. győzelmét könyvelte el. A magyarok az A-csoport harmadik helyén végeztek, és szerdán Walesszel játszanak a torna ötödik helyéért.

Szólj hozzá!