Roy Nissany a Lotust dobogós helyre hozta be a Hungaroringen

Roy Nissany a Lotust dobogós helyre hozta be a Hungaroringen

Eredményes hétvégét zárt a Lotus csapat a Formula V8 3.5 sorozat magyar fordulójában, Budapesten: egy második hely Roy Nissany révén a második futamban, egy heves és nagy mennyiségű eső után. Az izraeli pilóta az első sorbol indulhatott, hiszen a nedves körülmények között zajló időmérőn a 2. helyen végzett, bizonyítva, hogy erős formában van.

A biztonsági autós rajt után, Nissany megpördült az utolsó kanyarban. bár az utolsó körben, Roy felzárkózott a versenyt vezető pilótára, megpróbálva megszerezni a győzelmet, végül az értékes második helyen végzett. A magyar főváros egy igazán különleges hely Nissany számára, hiszen Budapest egy kicsit a második otthona, és nagyon jó volt a helyi közönség ujjongása közben a dobogóra lépni.

A Lotus több pontot is szerzett, köszönhetően Rene Binder- nek, aki a hetedik helyen végzett, annak ellenére, hogy az 5. körben megpördült. Az osztrák pilóta igencsak szerencsétlen volt, hiszen egy kötelező box- áthajtásra is kötelezték.

“Ez egy furcsa verseny volt. Nyilvánvaló, hogy ez egy jó eredmény, hiszen az első dobogós helyem a szezonban. Jó dolog ez, így az év elején. Ez egy kemény verseny, éreztem, ahogy a tapadás és a sebesség folyamatosan javult. Mire Tom mögé értem, már túl késő volt, de azért próbáltam megelőzni őt. Ő egy jó védekező, és megnehezítette az életem, főleg ilyen körülmények között. Örülök, hogy itt lehetek, de a következő alkalommal győztes akarok lenni. “- nyilatkozta Roy.

Roy Nissany annak a Budapesten élő és még ma is a hazai formaautós bajnokságban versenyző Channoch Nissanynak a fia, aki 2005-ben a Minardi autóját vezethette a Magyar Nagydíj péntekjén. Menedzsere, Oláh Gyárfás az MNASZ elnökségének tagja, és ő áll a Balatonfőkajár közelében épülő Balaton Park Circuit projektje mögött is. (Mindez annak tükrében nem meglepő, hogy a beruházás finanszírozója Chanoch Nissany.)

“Volt egy jó rajtom, és feljöttem néhány helyet a nehéz körülmények ellenére, de az ötödik körben volt egy pörgésem, amelyel vesztettem körülbelül 15 vagy 20 másodpercet. Aztán a biztonsági autó visszajött, a pozitív és negatív oldalával egyszerre. Be tudtam hozni a hátrányomat, de sajnos pit- áthajtásra itéltek. Egyébként örülök, hogy így is szereztem néhány pontot a hétvégi futamon. “- mondta Rene Binder.

Csütörtökön a Forma–1 Menedzsment (FOM) első embere, Bernie Ecclestone is megerősítette, legalább 2026-ig lesz Magyar Nagydíj, hiszen szerződést hosszabbított (az előző megállapodás 2021-ig szólt) a verseny szervezőivel.

A pályát most a túraautó-világbajnokság (WTCC), a Formula-V8 (a Forma–Renault 3.5-ös géposztályának utódja) és az F3-as Európa-bajnokság mezőnye veszi birtokba.

Szólj hozzá!