Serena Williams győzelmet aratott Sloane Stephens felett, és továbbjútott az Indian Wells- i tenisztornán

serena sloane

Indian Wells, Kalifornia. – Megújult a rivalizálás a két teniszező között. Kettejük közti versengés akkor csendesedett igazán, amikor Serena reménysugarának fénye leáldozóba került. Azonban kedd délután, Serena Williams ismét megcsillogtatta hatalmas tehetségét, és 6-7 (3), 6-2, 6-2- ra győzött Sloane Stephens felett a BNP Paribas Open negyedik körében.

“Mindig azt mondtam, hiszem, hogy ő lehet a legjobb,” nyilatkozta Williams egy interjúban még a pályán a mérkőzés után. “Azt hiszem, ezt bebizonyította, újra és újra. Nagy tiszteletem van iránta, ő egy nagyon jó játékos. “

Stephens bejelentkezése a nemzetközi porondon a 2013-as Australian Open-en kezdődött, ahol a negyeddöntőben verte Serenát, beindítva feltörekvő pályafutását abban a szezonban, amelyben felkerült a világranglista 11. helyére. Williams nyerte a következő két találkozót, még abban az évben, a másodikat útban az Egyesült Államok nyílt tenisztorna címének elnyerése során.

Míg Williams, 33, hétről- hétre, folyamatosan megtartotta az 1. helyét, az egykor folyamatosan emelkedő formában levő Stephens csúszott lefelé, és ide már úgy érkezett, hogy veszélyben volt a top 50 közötti jelenléte is. De győzelmei a korábbi top-öt játékos Angelique Kerber és Svetlana Kuznetsova fölött, a második illetve a harmadik fordulóban, Stephens, 21, úgy tűnik, hogy visszanyert legalább valamennyit, régi formájából.

Williams számára emlékezetes ez a verseny, hisz amikor elöszőr játszott itt, egy ellenséges tömeg gúnyolódott vele egészen a 2001-es döntőbeni győzelméig. Ezúttal a fogadtatás rendkívül pozitív volt, de a mérkőzések egy csomó energiáját elemésztették.

Mégis, a keddi mérkőzése után, Williams azt mondta: “nagyon jól érzem itt magam. Érzelmileg késznek érzem magam, és úgy érzem, minden negatív dolgot a hátam mögött hagytam. “

Stephens korán megszerezte a vezetést, megnyerve Williams első két adogatását, és elment 3-0 –ra. A következő négy játékot Williams nyerte és átvette a vezetést.

Williams ellen, Stephens magas színvonalú játékot produkált, ez a magas szinvonal hiányzott legutolsó időkbeli játékaiból, éles támadások, gyors iramú játék. Végig pozitív maradt, elkerülve a negatív testbeszédet, amely néha részét képezi játékának.

Stephens rosszul kezdte a második szettet, három kettős hibát vétett a nyitó játékban. Ez lehetőséget adott Williamsnek a korai előnyre, amit ki is használt, fölénye folytatódott a harmadik szettben. Miután ehúzott 5-2 re, Williams egy 128-mérföld per órás ászt ütött. Stephens vitatta a döntést, de amikor megmutatták a labda úját, mely centiméterekkel ugyan, de bennt volt, egy szégyenlős mosollyal fogadta a döntést, Williams viszonozta.

A meccs után, Stephens óvatosan válaszolt egy riporternek, aki megkérdezte őt, mikor szeretné megnyerni élete első Grand Slam-címet.

“Nem szetném, hanem fogom” mondta Stephens, aki még nyert ilyen szintű egyéni tornát. “Nem ha, hanem mikor, ugye?”

Mejegyzés

Maria Sharapova, a 2. számú kiemelt, kikapott a címvédő Flavia Pennetta- tól, eredmény: 3-6, 6-3, 6-2.

Szólj hozzá!