Változtatna eddigi álláspontján a „Boston 2024” olimpia csoport

boston olympic 2024

Boston – A közelmúltban lezajlott szavazás eredménye, kimutatta, hogy Boston lakóinak alig egyharmada támogatja a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezését. A bosztoni olimpiát támogató csoport, a közvélemény hatására, most megváltoztatta eddigi álláspontját, és már támogatna egy népszavazási javaslatot a témában.

John Fish, az olimpiát sürgető „Boston 2024” magántársaság elnöke, kedd reggel bejelentette, hogy a csoport egy teljes államra kiterjedő szavazást kezdeményez, és segít összegyűjteni az ehez szükséges aláírásokat. John Fish, aki egyben vezérigazgatója a régió egyik vezető építőipari cégének is, ígéretet tett arra, hogy ha az állam, vagy Boston városa nem támogatja az olimpia ötletét, a csoport eláll az ajánlattól.

Teljesen megváltoztatta a csoport korábbi álláspontját, amely szerint nem szükséges a népszavazás, és ha tartanának is, a Boston 2024 csoportnak nem feltétlenül szükséges annak eredményét figyelembe venni.

A keddi nyilatkozatban, Mr. Fish elmondta, hogy az olimpia “jó lenne Bostonnak és több ezer munkahelyet hozna létre, lendítené a gazdasági fejlődést és katalizátorként szolgálhat a hosszú távú Boston tervekhez.” Szerinte, a Boston 2024 társaság kezdeményezi a szavazást, mert “elkötelezett a legmagasabb szintű átláthatóság és az elszámoltathatóság mellett.”

Népszavazást kezdeményezni igen magas kockázattal jár. Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is erős ellenérzésekkel fogadja a szavazási kezdeményezéseket, mert érzékelik a lakosság nagyarányú elutasítását egy olyan témában, amiből ők presztízskérdést csinálnak. Ezen tisztviselők szerint, egy számukra kedvezőtlen szavazási eredmény, Bostonban PR-katasztrófáját jelentené.

De az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága támogatja Mr. Fish ötletét, a népszavazásról.

Patrick Sandusky, az olimpiai bizottság szóvivője, azt mondta egy nyilatkozatában: “Hisszük, hogy Boston képes, és fogja is vezetni az amerikai ajánlatot a 2024 olimpiai és paralimpiai játékokra. A hatalmas dolgokat gyakran nagy szkepticizmus előzi meg. Az elképzelések szerint, az olimpiai játékok erőteljes katalizátora lenne a növekedésnek és a fejlődésnek Massachusetts államban. De ezt a viziót meg kell osztani a polgárokkal is, és ezért, teljes mértékben támogatjuk a népszavazást. “

A Boston 2024 hátraarca jól tükrözi az ellentmondásokat, nézetkülömbségeket, amelyek az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának januári bejelentésével kezdődtek, amely szerint az ország és Boston pályázik az olimpia megrendezésére.

Ez a legújabb jele, hogy a Boston 2024 csoport teljes értékű résztvevője a zajló politikai kampánynak. A legújabb, számukra káros közvélemény eredményekláttán, a múlt héten, a csoport fizetett újsághirdetéseket jelentetett meg a hétfői lapokban, ígéretet téve az átláthatóságra. És a polgármesterhez, Martin J. Walsh- hoz közelálló politikai szervezetek, kedd este találkoztak a környék lakóinak aktivistáival, alulról kezdve a támogatás szerzést.

A Boston 2024 társaságot kritizálók szerint, titokban intézkedett, figyelmen kívül hagyva minden egyeztetést a telektulajdonosokkal, a helyszínek lakosságával, azt állítva, hogy mindent ki tudnak fizetni saját pénzből, de ezt az emberek nem hiszik el.

A probléma csak fokozódott, amikor Walsh polgármester, aki kezdetben szkeptikus, de most megrögzött támogatja a játékoknak, aláíratott egy megállapodásta városi alkalmazottakkal, hogy nem fogják kritizálják az ajánlatot. Aztán kiderült, hogy a Boston 2024 extravagáns díjakat fizetett egy egyre bővülő csoportnak, köztük 7500 $ a volt kormányzó Deval Patricknak, hogy egy napig legyen “globális nagykövete” bostoni játékoknak. (Ezt követően Mr. Walsh el tudta némítani, a városi alkalmazottakat, és Mr. Patrick azt mondta, hogy a szolgáltatásai ingyenesek.)

Eközben a város rekord méret havazást volt kénytelen elviselni, ami miatt összeomlott a régió rozoga tömegközlekedési rendszere, és az emberek kíváncsiak rá, hogyan tudná kezelni Boszton az olimpiára kiváncsi tömegeket, ha az ingázók sem tudnak bejárni dolgozni.

“Szörnyű ötlet,” mondta Barney Frank, az Egyesült Államok korábbi képviselője a Boston magazinnak. “Ha nem találunk egy helyet, a hónak, hogyan fogunk helyet találni az olimpiának?”

Januárban, Boston lakosságának 51 százaléka támogatta az ötletet. Februárban a támogatás lecsökkent 44 százalékra. A múlt héten ez az arány 36 százalék alá zuhant- a WBUR, és az NPR hírei szerint.

“Ebben az ütemben, mire az I.O.C. meghozza döntését, a támogatás körülbelül 2 százalék lesz, “mondta Daniel Payne, demokratikus tanácsadó, aki nem támogatja a pályázati ajánlatot.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a 2024- es olimpiát rendező városról, 2017-ben dönt majd. A többi aspiráns város Párizs, Róma és Hamburg.

“Szükségük van egy ujratervezésre” mondta Mr. Payne a Boston 2024- ről, ” félreértik a helyzetet azok, akik azt hiszik, hogy ez egy minden nyilvános vitát kizáró magánvállalkozás. A nyilvánosságnak látnia kell, hogy a játékok megrendezése, mindannyiunk számára jót jelentenek, és nem csak egy gyors pénzszerzési lehetőség. “

Szólj hozzá!