Sportfogadás újság – fogadas-sport.com

Publicat: June 15, 2017
185x142-preview_fogadas-sport_15.06
Andorra nemzeti tizenegye szó szerint amatőrökből áll, akik főállásban pékek, hentesek stb. és a „jobbak” közülük a spanyol 5. osztályba rúgják a bőrt hétvégenként. Az ország lakossága nem sokkal több, mint Szolnoké. A fentiekből az ember azt hihetné, hogy a magyar csapat még félgőzzel is képes lenne két vállra fektetni …
További információk
Publicat: June 9, 2017
185x142_fogadas-sport_09.06
A 2016-2017-es idényt, az NB II-ben a második helyet elcsípve szerezte meg a Balmazújváros csapata, amely 4 ponttal megelőzve a 3. Kisvárdát, csupán 4 ponttal maradt le az első helyen végzett Puskás Akadémiától, és így megváltotta a „jegyét” az első osztályú bajnokságba. A csapata idei fantasztikus teljesítménye a legfanatikusabb szurkolóit …
További információk
Publicat: June 2, 2017
185x142-preview_30x05
A kispesti szurkolók az utóbbi jó pár évben nem sok mindennek örülhettek, mivel a csapatuk, főként ha a 2000-es évek elejét nézzük legtöbbször igencsak harmatosan teljesített az NBI-ben, sőt esetenként meg komolyabb erőfeszítéseket is kellett tennie annak érdekében, hogy szégyenszemre ne essen ki a másodosztályba. Az 1907-ben alapított Foci Klub, …
További információk
Publicat: May 26, 2017
img_cont_news4_25.05_185x142
Zidane játékosként és edzőként is a csúcsra jutott Zinédine Zidane vezényletével úgy szerzett öt év elteltével ismét bajnoki címet a királyi gárda, hogy szinte a bajnokság egésze alatt stabil teljesítményt nyújtott. Bár a Barcelona végig ott lihegett a fővárosiak nyakában, a Real nem hagyta komoly lépéselőnyhöz jutni a katalánokat. A …
További információk
Publicat: May 19, 2017
185x142-preview_fogadas-sport_185x142_22.05
A két válogatott tökéletesen fel tudott készülni a mérkőzést megelőzően egymásból, ami a mutatott játékon is igencsak meglátszott. A két U17-es csapat korábban már egy edzőmeccsen megmérkőzött egymással, így mindkét oldalon tökéletesen tisztában voltak a másik fél erősségeivel és gyengeségeivel is. Már a mérkőzés elején érezni lehetett, hogy itt bizony …
További információk